Csató Gábor tájékoztatás szerint jelenleg 80 mentőegység dolgozik csak a tesztelésen. Mivel a kapacitást alig tudják bővíteni, múlt hét kedd óta a közfinanszírozott betegszállító szolgáltatók tartalékkapacitását, 50-60 egységet is bevonják a végrehajtásba - idézte a 444.hu Csató Gábor Inforádiónak adott nyilatkozatát.
Már az Emmi kultúráért felelős államtitkárságáról is több tucat önkéntes érkezett hozzájuk, akik az adminisztrációban, a betegek visszahívásában segítenek, és ezzel lehetővé teszik, hogy a mentősök némi lélegzetvételhez jussanak.
Kapcsolódó
Arra a kérdése, hogy mennyi az az esetszám, amely fölött már nem tudják tartani a 24-48 órás határidőt, Csató úgy válaszolt, hogy "tekintettel a növekvő mintavételi igényekre ez idő a jövőben akár két-három napra is kitolódhat, de ameddig szükséges, addig bővítjük a kapacitásokat. Az jelenthet majd akadályt, ha a mentőszolgálat bajtársai közül is mind többen megbetegednek, vagy kerülnének karanténba."
A vírus megjelenése óta ötven mentős betegedett meg, szerencsére egyikük sem került kórházba. Jelenleg 15 mentődolgozó koronavírus-pozitív, és legalább 30-40 kollégájuk van hatósági karanténban - mondta a főigazgató.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát