November 14-én, Frederick Banting, az inzulin egyik felfedezőjének születésnapján ünneplik a Diabétesz Világnapot, melynek évente választanak központi témát. Idén a diabétesz szemészeti szövődményeit állították a középpontba.
Magyarországon kimagaslóan nagy a vakok számaránya, közel háromszorosa a Nyugat-Európában mértnek, és az országon belüli területi egyenlőtlenségek is jelentősek. A cukorbetegség a szerzett vakság egyik leggyakoribb oka, és az előfordulása folyamatosan növekszik. A jelenleg becsült mintegy 750 ezer fős cukorbeteg populációban 32 ezer beteg vak vagy súlyos látássérült, évente további 1000 cukorbeteg veszíti el látását. Mindeközben a vakságok 80 százaléka megelőzhető, illetve gyógyítható lenne.
Magyarországon a keresőkorú lakosságnál a vakság vezető oka a cukorbetegség, a diabéteszes vakság okozta költségek jelenleg mintegy évi 30 milliárd forintot tesznek ki. Számítások szerint az állam éves szinten kb. 750 ezer forintot költ egy diabéteszes vak betegre, amit a betegek saját zsebből minimálisan évi 330 ezer forinttal egészítenek ki. E kiadások jelentős része nem közvetlen egészségügyi kiadás, hanem a szociális támogatás és ellátás költsége.
Egy, az idei Látás Világnapján - többek között diabétesz betegszervezetek részvételével - megtartott szakmai kerekasztal megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy a cukorbetegség időben történő felismerésével, a diabéteszes betegek megfelelő szűrésével, és a már kialakult betegség modern kezelésével megelőzhető lenne a vakság.
A nemzetközi gyakorlat és a magyar szemész szakma javaslatai szerint ezért a drága vizsgálatok helyett érdemes lenne telemedicinális megoldásokat alkalmazni. Ennek során lefényképezik a beteg szemét, és a fényképet továbbítják egy kiértékelő központba majd a központban értékelik az eredményt. Lényeges, hogy sem a fényképezéshez, sem a kiértékeléshez nem szükséges szemész-szakorvos jelenléte, így költséghatékonyabb és gyorsabb lesz a szűrővizsgálat.
A másik teendő a már kialakult szemészeti szövődmények modern kezelése. Az elmúlt években olyan gyógyszerek jelentek meg, amik közvetlenül az érintett szembe injekciózva állíthatják meg a további látásvesztést. Bár ez a kezelési mód több szembetegségben már elérhető, pont a látássérült cukorbetegek számára nem finanszírozott. Fontos lenne, hogy a rászoruló cukorbetegek is hozzáférhessenek e gyógyítási lehetőséghez.
A 30 milliárdos költség kétharmada - évi 20 milliárd forintnyi kiadás - hosszú távon, a megfelelő szűrőprogramok és terápiás eszközök bevezetésével megtakarítható lenne. Ehhez azonban mind a kezelőorvosok (gondoljanak a szemészeti szűrésre), mind az érintettek (a cukorbeteg menjen el, és ha kell, kérje a szemészeti vizsgálatot), mind a döntéshozók (biztosítsák a szűrések és a látást megmentő terápiák megfelelő hozzáférhetőségét) együttműködésére szükség van.
Az elváltozások már tünetmentes állapotban is egy egyszerű és fájdalommentes szemfenék vizsgálattal kimutathatóak. Az időben feltárt esetleges elváltozások pedig kezelhetők. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az érintettek elmenjenek a szükséges vizsgálatokra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

96 milliárdos távhőprogramot indít az Energiaügyi Minisztérium
