Hankó Balázs elmondta, hogy a Neumann János Program három fő területre fókuszál: az egészséges életre, a digitalizációra és a zöld átállásra. A pályázat elindult, minden egyetemet arra ösztönöznek, hogy pályázzanak. Mint elmondta, idén 340 milliárd forint pályázati forrás kerül meghirdetésre, melyek többek között a tudományos és innovációs parkok létrehozását is elősegíti.
Az államtitkár rámutatott, hogy a felsőoktatási intézményeknek kell benyújtani a pályázatot május 24-ig az iparból érkező partnerek együttműködési szándéknyilatkozataival megerősítve.
Mint fogalmazott, nem más a cél, minthogy az olyan városokban, mint Székesfehérvár összekapcsolják az erős az ipart, a növekvő gazdaságot, a bővülő tudáskincset és a kiváló szakképzési lehetőségeket.
Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy a tudományos és innovációs parkoknak nincs más feladata, mint a szintet lépett, megújult magyar felsőoktatást és innovációt összeadva Magyarországot Európa innovációs és egyetemi rangsorainak élére vigyék. Megjegyezte, hogy ez a folyamat megindult, ma már 12 magyar egyetem van a világ élvonalában, a legjobb 5 százalékban, miközben két év alatt több mint hatezer hallgatóval van több és ebből háromezren műszaki, természettudományos, mérnök-informatikai szakokra járnak – írja a HRportal.
Cser-Palkovics András polgármester a tudományos és innovációs parkokkal kapcsolatban elmondta, hogy a tudomány és az ipar összekapcsolásával segítik az oktatást és fejlesztik a gazdasági környezetet az adott térségekben. Megemlítette, hogy ez a háttér azért is fontos, mert az újonnan érkező vállalatok egyik első kérdése a szakképzett munkaerővel és a felsőoktatás helyzetével kapcsolatos és a jó választ erre a közeljövőben a tudományos és innovációs parkok világa adja meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot