Az új budapesti szuperkórházra az államtitkárságnak nincs atombiztos terve, csak javaslatai, amelyekkel már kétszer jártak a kormánynál, ahol "lefőzték, mint a kávét", mivel kiérlelt, kompromisszummentes megoldást szeretnének - mondta a portálnak adott interjújában többek között Ónodi-Szűcs Zoltán.
Az interjúból kiderül, Észak- és Dél-Pesten számolnak egy-egy mamutintézménnyel, és legalább egy nagyobb beruházással a budai oldalon, ám az államtitkár számít rá, hogy a helyszín kiválasztása még sok vitát vált ki.
Budán is kell két főkórház
Budán két főkórháznak is lenne jogosultsága: egy központinak, ami Északkelet-Dunántúlt is ellátja, hiszen az itt lakók a BAH-csomópont környékén érik el Budapestet. És egy másik központnak, ami a Közép-budai hegység kapacitását is lefedi.
Az államtitkár szerint a Déli pályaudvar és a Testnevelési Egyetem felszabaduló területei is szóba jöhetnek, de a jelenlegi várostervezési trend szerint minden felszabaduló zónát parkosítani kell. Ónodi-Szűcs egyetért, azzal, hogy ami épül, az minél kijjebb, ne a belvárosban valósuljon meg.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük