Bár a virslifőzés nem tűnik bonyolultnak, tény, hogy a henteseknél készen - megfőzve - kapható virslik sokkal ízesebbek, mint, ami otthon készül. Ennek élelmiszer-kémiai oka van - írja a Mindenár.hu élelmiszerár-összehasonlító oldal, amely szerint otthon is lehet zamatos virslit készíteni.
Egy virsli a többiért
A lényeg az, hogy fel kell áldozni egy darab virslit annak érdekében, hogy a többi finomabb, ízesebb, zamatosabb legyen. Ezt a kiszemelt virslit szétfőzzük a vízben, ennek során a víz átveszik az ízeket és egyéb anyagokat. Utána ebbe a vízbe mehetnek a tálalásra szánt virslik.
A kémia törvényei alapján az többi virsliből sokkal kevesebb dolog megy át az első virslivel már "lekezelt" vízbe, így finomabbak lesznek. Elég csak melegíteni a virsliket, mert az előállításuk során a hús már főzés után kerül bele. Nem kell sokáig melegíteni (főzni) a már ízesített vízben a virsliket, nehogy kidurranjanak - idézi a Mindenár.hu az élelmiszer-laboros szakemberek - Laboratórium.hu-n - megjelent cikkét,
Virsliteszt
Persze nem csak a technika a fontos, hanem az alapanyag, tehát érdemes jó minőségű virslivel próbálkozni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pár napja tette közzé a virslitesztjének eredményét. A hatóság által vizsgált 21 előrecsomagolt sertésvirslik mindegyike megfelelt a laborvizsgálatokon, bőven akadt viszont jelölési hiba, az érzékszervi vizsgálatokon pedig egy virslinél merült fel kifogás.
A teszt keretében kedveltségi vizsgálatra is sor került. Laikus és szakértő kóstolók pontozták - többek között - a virslik alakját, burkolatát, színét, illatát, ízét és állományát. Első helyen a Pick mangalica virslije végzett, második lett az Aldi frankfurti virslije, míg harmadikként zárt az Aldi koktél frankfurti virslije.
A Buksza rendszeresen együttműködik a Mindenár.hu-val. Ha tetszett a cikk, akkor a Bukszát kedvelheti a Facebookon is.
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal