Az elemzői prognózisnál egy hajszállal magasabb 1,4 százalék volt az éves GDP-ütem a harmadik negyedévben - derül ki a KSH előzetes adataiból
A Napi-konszenzus 1,3 százalékos növekedést várt, igaz az eredmények egy szokásos negyedévhez képes jobban szóródtak, és a kockázatokat mindenki egyöntetűen lefelé mutatónak jelezte.
Kapcsolódó
Elemzők szerint elsősorban a fogyasztás eshetett vissza. A kiskereskedelmi termékforgalom ugyan már a második negyedévben is gyengén teljesített, akkor viszont nem jelent meg látványosan a többek között a szolgáltatásokat és az autóforgalmat is magában tartalmazó mutatóban. A beruházások teljesítményét ugyan a multinacionális vállalatok projektjei nem engedik lefagyni, de az építőipar masszív mínusza vélhetőleg itt is megjelent.
A termelési oldal értékelését elősegíti a KSH szintén most közzé tett részletes szeptemberi adata az ipari termelésről. A volumenindex itt megegyezett a 3 százalékos előzetes adattal. A termelés így 2165 milliárd forintra rúgott a kilencedik hónapban.
A jelenlegi gazdasági állapotot jól tükrözi, hogy idén immár harmadjára fordul át az értékesítés dinamikája negatívba. A 0,9 százalékos mínuszt a külpiacokon eladott áruk 4,1 százalékos bővülése ugyan mérsékelte, azonban a belföldi értékesítés 7 százalékkal esett vissza.
A szeptemberi bázis azonban még erősnek tekinthető, ez volt ugyanis az utolsó hónap, amikor a hazai eladás éves alapon még növekedni tudott.
A végleges GDP-adat december 9-én teszi közzé a KSH.
Részletek hamarosan...
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Vészes tempóban terjed egy újabb halálos vírus

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító
