A Portfolio által nyilvánosságra hozott egészségügyi reformcsomagot a kormány már tárgyalta egy alkalommal, azóta voltak benne módosulások - válaszolta az Mfor.hu kérdésére Gulyás Gergely. A csomag bevezetésére folyamatosan, ettől az évtől sor kerül, de vannak még nehézségek, például a a finanszírozás alapjául szolgáló pontrendszer átalakításához is szakmai grémiumoknak kell összeülni. "Örülünk, ha év végére megvan" - fogalmazott az intézkedésekről Gulyás.
Az adósságképzés megszüntetése kapcsán kifejtette, felmérésük szerint az adósságból 55 milliárd forint írható a forráshiány számlájára, így ezt az összeget az idei költségvetésből rendszeresen, ha lehet, havonta biztosítani kell. Ha ezt bevezetik, jobban láthatóvá válik, hogy milyen súlyú a menedzsmenthiba az adósságok termelődésében.
A tavaly felhalmozódott adósságok közül a 100 millió alatti beszállítói követeléseket, illetve azokat, amelyeket meglapozottnak tartanak, még a héten kifizeti, illetve már ki is fizette a kormány. A nagy beszállítókkal még tárgyalnak, ezért azt nem kívánta kommentálni a miniszter, hogy a kormány a tőkeköveteléseinek 20 százalékának elengedését kéri.
A Népszava reformcsomaggal kapcsolatos kérdésére válaszolva Gulyás Gergely kifejtette, az aktív kórházi ágyak kihasználtsága 67-68 százalékos, itt van tere a kapacitáscsökkentésnek, de ez semmilyen módon nem függ össze a várótermek és szociális helyiségek kifestésével.
A miniszter adósságrendezés kapcsán tett kijelentései meglepetésként érték a beszállítók jelentős részét képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkárát. Lapunk kérdésére Rásky László úgy fogalmazott, egyik szeme sír, a másik nevet, s ugyan örül, de nem is nagyon érti ezt bejelentést, ami biztosan rossz megoldás. A szövetség szerint ugyanis senki se eshet külön elbírálás alá. A tárgyalások során a beszállítók nem kaptak formális ajánlatot, csupán azzal lettek elbocsátva, hogy gondolkozzanak, s egy-két nap múlva jelezzenek vissza telefonon. Ha ezt az ajánlatot most nem kommentálja a miniszter, akkor felmerül a kérdés, hogy azt a tárgyaló vajon milyen felhatalmazás alapján tette - vetette fel Rásky.
A főtitkár a 100 millió alatti követelések meglapozottságának felvetését is furcsállta, mert információi szerint ezt a nagy adósoknál sem vizsgálták, úgy tudja, hogy egyetlen tétel ellenőrzésére sem került sor, vagyis a kormány semmit nem tett azért hogy a saját maga által megszabott kritériumrendszernek megfeleljen. A kisebb követelések megalapozottságának ellenőrzése és az eheti határidő együtt biztosan nem tartható - mondta Rásky, aki politikai nagyotmondásként értékelte, hogy a beszállítók ezen a héten ki lesznek fizetve. Ráadásul az adósságrendezésre szánt 42,8 milliárd forint még meg sem érkezett meg az intézményekhez, ahonnan tovább kellene utalni a beszállítóknak, arról nem is beszélve, hogy ki és mikor fogja őket tájékoztatni arról, hogy kit lehet kifizetni - vetette fel a szakember.
Mindettől függetlenül rendkívüli módon üdvözölik, hogy a kormány rájött, hogy a politikai boszorkányüldözéssel a magyar kkv-kat teszi tönkre - fogalmazott az OSZ főtitkára. Véleménye szerint ezt a központosított adósságrendezést mindenestül és nagyon elszúrták, ami szerinte a területért felelős miniszter felelőssége.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)