A 400 forint közeli euró miatt a gyógyszergazdaságossági törvény haladéktalan módosítását kérik a kormánytól a gyógyászati segédeszköz forgalmazók. Intézkedés hiányában az orvosi rendelvényre kiadható segédeszközök sorban mind el fognak tűnni a gyógyászati segédeszköz (gyse) szaküzletek, valamint a gyógyszertárak kínálatából - figyelmeztet a FESZ.
A törvény 2006-os megjelenésekor a dollár 194, az euró 256 forinton állt, a szakdolgozói bérminimum 68.625 forint volt. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által jelenleg finanszírozott segédeszköz támogatás rendszer fenntarthatatlan 400 forint közeli euró és 260 ezer forint garantált bérminimum mellett.
Még ebben az évben, azaz 2006-ban megszűnt a 15 százalékos kedvezményes áfakulcs is, ami tovább növelte a rászorulók terheit. A kormány nemcsak a betegeknek folyósított támogatások összegét csökkentette, de az egészségügyi szolgáltatók működőképességét is figyelmen kívül hagyó struktúrát alakított ki, aminek terhét még jelenleg is elszenvedik a betegek, az orvosok és a segédeszközök adaptálását, kiszolgálását végző szakemberek - írja a FESZ.
Például a kétkezes hátsókerék meghajtású kerekesszék NEAK által elismert nettó fogyasztói ára ma ugyanannyi, mint volt 2003-ban, 66.900 forint.
A kerekesszéket használó betegek térítési díja az állami támogatás csökkentése és a magasabb áfa miatt emelkedett 11 540-ről 16 993 forintra, közel 50 százalékkal. Ezúttal a beszerzési áraknak a közfinanszírozott ár felé növekedése miatt a betegek kiszolgálását közvetlenül végző gyse forgalmazó szaküzletek és gyógyszertárak is veszteséget könyvelnek el, ha a NEAK által támogatott segédeszközt receptre adják ki a betegnek.
A probléma tényleges megoldását 2015-ben tűzte ki céljául az Országos Fogyatékosságügyi Program 2015-2025 keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az EMMI Államtitkárság a NEAK, betegszervezetek és a szakmai képviseletek részvételével 2019-ben Segédeszköz Munkacsoportot is összehívott, az egyeztetések nem jártak eredménnyel. A pandémia elleni védekezés az egészségügyi tárca minden erejét lekötötte az eltelt két évben, így a gyse ellátás felülvizsgálatának kérdésköre háttérbe szorult.
A problémák azonban nem enyhültek, hanem drámaian súlyosbodtak. A hazai finanszírozási rendszer képtelen ellensúlyozni, az euró árfolyam, az import árak, a bérköltségek emelkedését.
- áll a FESZ közleményében.
A segédeszközök gyártáshoz szükséges nyersanyagok, a papírpép, alumínium, kaucsuk és a szállítási költségek jelentősen drágultak. Az egyre súlyosbodó ellátási zavar csökkentésére ugyan a kormány 2022 február elején 3 milliárd forintos segítségről döntött, ám mint a FESZ írja,
a szakmai szervezetek várakozásai ellenére a mai napig nem jelent meg a pénzügyminisztérium által már jóváhagyott hárommilliárd forintos forrás elosztását szabályozó rendelet.
A betegterhek csökkentése és a súlyos ellátási zavar megelőzésének érdekében a kormány haladéktalan intézkedése szükséges - hangsúlyozza a szakmai érdekvédelmi szervezet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Régóta várt idő köszönt be az előttünk álló héten, de nem árt közelben tartani az esernyőt

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Durván bezuhant Trump népszerűsége

A bankok imádják a lakóparkokat, ellenben nem szeretik az irodákat
