Az idei első félévben a munkavédelmi hatóság 8 476 munkáltatót ellenőrzött, amelyek 81,2 százalékánál találtak valamiféle szabálytalanságot - derül ki az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának összefoglalójából. Valamivel jobb az arány, ha a dolgozói szabálytalanságokat nézzük, hiszen itt "csak" a 160,6 ezer fő 66,9 százalékánál találtak hibát - igaz, harmaduknál ez súlyos szabálytalanságnak minősült.
A magas szám részben annak is köszönhető, hogy direkt olyan iparágakat ellenőriztek, ahol gyakoribbak a balesetek. Ilyen például a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, az építőipar és a gépipar is. Összesen 12,2 ezer munkavédelmi döntést hozott a hatóság, ezek megoszlását ezen az ábrán mutatjuk:

Csakhogy hiába az elképesztően magas szabálytalansági arány a magyar cégeknél, csak a hatósági döntéseknek mindössze a 2,6 százaléka vont maga után valamilyen pénzügyi jellegű szankciót. Ez a gyakorlatban a munkavédelmi és az eljárási bírságot jelenti, ezeket összesen 64,3 millió, illetve 4,9 millió forint értékben szabták ki. Az előző év hasonló időszakában sem volt sokkal jobb a helyzet, igaz akkor még 3,1 százalék volt ez az arány.
A közigazgatási határozatokban összesen 44 745 intézkedést hoztak a felügyelők. Hogy főképp mire? Íme:
| Leggyakrabban előforduló mulasztások | Intézkedések száma |
| Veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése | 2 926 |
| Munkavédelmi ismeretek hiánya | 2 645 |
| Munkaeszköz nem megfelelő állapota, karbantartás hiánya | 1 999 |
| Létesítmények érintésvédelme | 1 922 |
| Egyéni védőeszköz juttatási rend szabályozásának hiánya | 1 731 |
| Üzemeltetéssel kapcsolatos biztonságtechnikai hiányosságok (védőburkolat, biztonsági berendezés, stb.) | 1 677 |
| Elsősegélynyújtás megszervezésének, elsősegélyhelyek kialakításának, felszerelésének, jelölésének szabályai megszegése | 1 615 |
| Alkalmassági vizsgálatok rendjét érintő előírások megszegése | 1 477 |
| Figyelmeztető-, és funkció jelölések hiánya | 1 399 |
| Be- és leesési veszély | 1 319 |
| Villamos hosszabbítók, tápkábelek hiányosságai (szerelvények, szigetelés, elhelyezés) | 1 291 |
| Elhelyezés, telepítés, rögzítés | 1 284 |
| Emelőgép üzemeltetési szabályainak megszegése | 1 143 |
| Veszélyesnek nem minősülő munkaeszközök előzetes illetve időszakos ellenőrzésének, felülvizsgálatának elmaradása | 1 106 |
| Kockázatértékelés hiánya nem veszélyes munkafolyamatoknál, technológiánál, munkaeszköznél, tevékenységeknél | 1 018 |
| Forrás: NGM Munkafelügyeleti Főosztály | |
Számos, egészen pontosan 12 557 úgynevezett kiemelt munkavédelmi intézkedést is hozott a hatóság. Ezek azok az esetek, amelyek a munkavállalók életét, testi épségét, egészségét jelentősen veszélyeztető munkáltatói szabályszegésekre utalnak.
A legtöbb problémát ebből a szempontból a veszélyes anyagokkal való munka jelenti (29 százalék), de a munkavédelmi ismeretek hiánya (21 százalék) is jellemző hiba volt. A képzeletbeli dobogóra még az emelőgépek üzemeltetési szabályainak a megszegése (12 százalék) fért fel.
A hatóság külön kategóriaként kezeli a kiemelt munkabiztonsági intézkedéseket is, ezek megosztását itt mutatjuk be:

Az esetek csaknem 40 százalékát a villamosbiztonsági hiányosságok hozzák, de igen gyakori a nem megfelelő munkaeszközök használata, ahogy a be-és leesés veszéllyel sem törődnek mindig a cégek.
Az előzőekhez képest jóval kevesebb, 5 910 esetben hoztak munkaegészségügyi intézkedéseket, a legtöbb esetben a túl nagy zajhatás miatt (32 százalék), de sokszor okozott az is problémát, hogy a munkavállalók rákkeltő anyagokkal (22 százalék) dolgoztak. Ez utóbbi már csak azért is fontos téma, mert a klinikailag észlelhető daganatos megbetegedés megjelenéséig gyakran 10-50 év telik el, ezért a munkáltató és a munkavállaló is hajlamos alulbecsülni ez ilyen anyagokkal végzett tevékenységek veszélyességét - olvasható az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának összefoglalójában.
Harmincan haltak meg
A januártól júliusig tartó időszakban 67 - közúti baleseti eseményeket is tartalmazó - súlyos munkabaleseti eseményt jelentettek a területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak.
| Megnevezés | Baleseti bejelentés | Halálos | Életveszélyes | Súlyos csonkolásos | Egyéb súlyos |
| Állat támadása | 2 | 0 | 2 | 0 | 0 |
| Áramütés | 2 | 0 | 2 | 0 | 0 |
| Borulás | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 |
| Csonkolás | 6 | 0 | 0 | 6 | 0 |
| Elesés | 3 | 1 | 2 | 0 | 0 |
| Feltekerés | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 |
| Fulladás | 2 | 1 | 0 | 1 | 0 |
| Gázolás | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 |
| Ismeretlen | 3 | 1 | 0 | 1 | 1 |
| Közúti | 13 | 8 | 4 | 0 | 1 |
| Leesés | 14 | 6 | 8 | 0 | 0 |
| Összenyomás | 4 | 0 | 2 | 1 | 1 |
| Ráesés | 9 | 6 | 1 | 0 | 2 |
| Szemsérülés | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| Ütés | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 |
| Ütközés | 2 | 1 | 1 | 0 | 0 |
| Égés | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 |
| Összesen | 67 | 30 | 23 | 9 | 5 |
| Forrás: NGM Munkafelügyeleti Főosztály | |||||
A hatóság ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a munkabalesetek nagy részében még folyamatban van közigazgatási eljárás, sok esetben még nem készült el a baleseti jegyzőkönyv, így a bejelentett és a később feldolgozott adatok a vizsgálatok eredményétől függően eltérhetnek.
A tipikus hibák a gyakorlatban
Az idei első félévben a súlyos jogsértések között továbbra is jellemző a közműépítési földmunkáknál, hogy sok esetben elmarad a dúcolás. Jellemző a szakadólap megterhelése a kitermelt földdel, miközben a közúti járműforgalom közvetlenül a munkagödör mellett halad, megnövelve ezzel a föld beomlásának veszélyét. Változatlanul problémás a munkagödrök, munkaárkok elkerítésének hiánya is.
A magasban végzett munkáknál gyakori hiba, hogy nincs leesés elleni kollektív műszaki védelem, ahogy sokszor előfordul az is, hogy a munkaadó cég nem ad leesés elleni védőeszközt a dolgozóknak, illetve ha ad is, azt nem használják.
A feldolgozóipar, gépipar, illetve a mezőgazdaság területén használt gépek, berendezéseknél továbbra is gyakran fordulnak elő súlyos balesetek, mert hiányoznak a veszélyes tér lehatárolására szolgáló védőburkolatok, biztonsági berendezések, vagy pedig egyszerűen nem használják őket.
Villamos berendezéseknél sokszor nem védekeznek a közvetlen érintés ellen, de gyakori, hogy ezen eszközök védőburkolatait sem rögzítik megfelelően.
Továbbra is állandó problémát okoz, hogy a munkások úgy használják a különböző emelőgépeket, targoncákat, hogy ahhoz nincsen gépkezelői jogosultságuk.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet