Lemondott tisztségéről csütörtökön Borge Brende, a Világgazdasági Fórum (WEF) elnök-vezérigazgatója, néhány héttel azután, hogy a szervezet független vizsgálatot indított a szexuális bűncselekmények miatt elítélt Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt.
A 2026 januárjában közzétett Epstein-dokumentumok szerint Brende 2018-ban és 2019-ben legalább három alkalommal vett részt üzleti vacsorán Epstein New York-i házában, emellett több mint 100 e-mailt és SMS-t váltott a pedofília miatt elítélt üzletemberrel.
Brende elismerte a kapcsolatot, de állítása szerint nem volt tudomása Epstein múltjáról és bűncselekményeiről.
Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy lemondok a Világgazdasági Fórum elnök-vezérigazgatói tisztségéről. Az itt eltöltött nyolc és fél év rendkívül meghatározó volt számomra
– közölte Brende.
Hozzátette: hálás a kollégáival és partnereivel folytatott együttműködésért, és úgy véli, eljött az idő, hogy a fórum zavartalanul folytathassa munkáját. Nyilatkozatában nem tett említést Epsteinről. Brende korábban Norvégia külügyminisztere volt.
A genfi székhelyű szervezet társelnökei, Andre Hoffmann és Larry Fink külön közleményben közölték, hogy a Brende és Epstein közötti kapcsolatot vizsgáló, külső jogi szakértők által lefolytatott független eljárás lezárult. Megállapításuk szerint a korábban ismertetett tényeken túl nem merültek fel további aggályok. A társelnökök bejelentés szerint Alois Zwinggi veszi át ideiglenesen az elnök-vezérigazgatói feladatokat, az átmenetet pedig a WEF kuratóriuma felügyeli, beleértve egy állandó utód kiválasztásának folyamatát is.
Kiszivárgott akták az Epstein-ügyről: minden, amit magyarként tudni érdemes
Összeszedtük a Jeffrey Epstein nevével fémjelzett botrány legfontosabb tudnivalóit, és egy cikkbe sűrítettük a magyar vonatkozásokkal együtt. Egybekötegeltük a Trump-szálakkal is az elementáris indulatokat felkorbácsoló, szövevényes nemzetközi ügyet. Mutatjuk összefoglalónkat, amellyel gyorsan képbe kerülhet a globális elitet keresztül-kasul felfogató Epstein-aktákkal kapcsolatban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Durvul a kampány: Lázár felszólította Magyar Pétert, hogy konzultáljon Zelenszkijjel
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Pusztító tűz ütött ki az Astoriánál, félezer embernek kellett elhagyni az épületet
Az orosz légvédelem kivédheti a brit atomrakéták támadásait?
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul