Darren Woods, az Exxon Mobil vezérigazgatója pénteken kijelentette, hogy készen állnak arra, hogy vizsgálják a venezuelai visszatérés lehetőségét, ami egy hatalmas fejlemény lenne, miután 20 évvel ezelőtt a venezuelai állam államosította az olajipari vállalat eszközeit.
Ugyanakkor Woods azt is hozzátette, hogy jelenlegi formájában Venezuela befektetésre alkalmatlan, és jelentős jogi változásokra van szükség.
Kapcsolódó
Az ExxonMobil vezérigazgatója mindezt egyenesen a Fehér Házban mondta el, amikor Donald Trumppal tárgyalt. A Reuters szerint rövidtávon elengedhetetlen volna, hogy létrehozzanak egy technikai csapatot, amely felméri az iparág és az eszközök jelenlegi állapotát, és megérti, mi szükséges ahhoz, hogy a venezuelaiak újra a piacra tudják dobni a termékeiket. A látogatásra azonban csak akkor kerülhet sor, ha megvannak a megfelelő biztonsági garanciák.
Ugyanakkor Mark Nelson, a Chevron alelnöke, aki egyben Trump tanácsadója, azt mondta, készen áll a vállalat arra, hogy akár azonnal 100 százalékkal növelje a kitermelést az állami olajipari vállalattal, a PDVSA-val közös vállalkozásában.
A hírügynökség szerint az Exxon, a ConocoPhillips és a Chevron évtizedekig a PDVSA állami vállalat legfontosabb partnerei voltak, hozzájárulva a hatalmas Orinoco-övezet termelésének fejlesztéséhez, amely ma az ország fő olajtermelő régiója. 2004 és 2007 között Hugo Chávez elnök kormánya államosította az iparágat, ami után a Chevron tárgyalt a PDVSA-val a partnerségről, az Exxon és a ConocoPhillips azonban elhagyta az országot.
Venezuela jelenleg összesen több mint 13 milliárd dollárral tartozik a Conoco és az Exxon vállalatoknak a kisajátítások miatt. A Conoco megpróbálta lefoglalni a PDVSA külföldi vagyonát, és részt vesz a venezuelai tulajdonú Citgo Petroleum anyavállalatának delaware-i árverésén, hogy visszaszerezze a pénz egy részét.
Ryan Lance, a ConocoPhillips vezérigazgatója a találkozón elmondta, ha fontolóra venné a visszatérést Venezuelába, akkor a PDVSA-t valószínűleg át kellene szervezni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Pusztító tűz ütött ki az Astoriánál, félezer embernek kellett elhagyni az épületet
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Ráfordult a magyar választásra a TikTok is: külön csapat vadászik a manipulátorokra
Gulyás Gergely megszólalt, eljárást indít a rendőrség Magyar Péter gödi videója miatt
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat