Az amszterdami székhelyű Stellantis N.V. 2025-ben történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el, miután radikális korrekciót hajtott végre elektromosjármű-stratégiájában, és jelentős egyszeri leírásokat számolt el - derül ki a vállalat honlapján csütörtökön közzétett éves jelentésből.

A társaság nettó vesztesége 22,3 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 5,5 milliárd eurós nyereséggel.

A negatív eredményt döntően a 25,4 milliárd eurós rendkívüli tételek okozták, amelyek a cég közlése szerint elsősorban az elektromos átállás ütemének „túlbecsléséből" és a szabályozási környezet változásából fakadtak.

A 25,4 milliárd eurós leírás több tételből állt össze. A legnagyobb tételek közé tartozott 9,1 milliárd euró a terméktervek átalakításához és programtörlésekhez kapcsolódóan, 6,6 milliárd euró értékvesztés, valamint 4,1 milliárd euró a garanciális céltartalékok újrabecslése miatt. A cég 2025-ben leállította hidrogén üzemanyagcellás programját is, és racionalizálta akkumulátorgyártó vegyesvállalatait.

Az árbevétel 2 százalékkal, 153,5 milliárd euróra csökkent 2024-hez képest, részben árfolyamhatások és az első félévi árcsökkenések  miatt. Az egyszeri tételek nélkül számolt korrigált üzemi eredmény (AOI) 842 millió eurós veszteséget mutatott, a marzs mínusz 0,5 százalék volt. Az ipari szabad cash flow 4,5 milliárd euróval negatívba fordult.

A második félévben ugyanakkor a javulás jelei mutatkoztak: a bevétel éves összevetésben 10 százalékkal nőtt, a konszolidált szállítások 11 százalékkal emelkedtek. A vállalat szerint a megújult menedzsment - élén a tavaly júniusban kinevezett Antonio Filosa vezérigazgatóval - megkezdte a minőségi problémák kezelését és az operatív fegyelem helyreállítását.

Földrajzi bontásban Észak-Amerika - amely korábban a nyereség döntő részét adta a pickup- és SUV-modellek révén - 1,9 milliárd eurós korrigált üzemi veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 2,7 milliárd eurós nyereséggel. A fordulat hátterében az Egyesült Államokban bekövetkezett szabályozási változások állnak: a Trump-adminisztráció megszüntette az elektromos autók támogatásait és módosította a kibocsátási előírásokat, ami lassította a keresletet a kulcsfontosságú amerikai piacon. A vállalat 2026-ra 1,6 milliárd eurós vámköltséggel számol, szemben a 2025-ös 1,2 milliárd euróval.

A „Bővített Európa" régióban 651 millió eurós üzemi veszteség keletkezett. Dél-Amerika és a Közel-Kelet-Afrika régió továbbra is nyereséges maradt, de az eredményesség ott is romlott.

A cég visszafogja egyes elektromos modelljeit, miközben bővíti a belső égésű és hibrid kínálatot, és átalakítja gyártási, illetve beszállítói struktúráját.

A menedzsment 2026-ra közepes egy számjegyű bevételnövekedést és alacsony egy számjegyű korrigált üzemi marzsot vár, az ipari szabad cash flow pedig várakozása szerint csak 2027-ben fordul ismét pozitívba. Az igazgatóság a 2026-os osztalék kifizetésének felfüggesztéséről döntött, és legfeljebb 5 milliárd euró értékű kötvény kibocsátását engedélyezte.

A Stellantis-részvény árfolyama az elektromos stratégiához kapcsolódó leírások február eleji bejelentése óta mintegy 20 százalékkal esett a milánói tőzsdén, az év eleje óta pedig több mint 30 százalékos mínuszban áll.