Közzétette negyedéves pénzügyi jelentését az Nvidia, a mesterséges intelligencia chipeket gyártó társaság főbb számai ugyan felülmúlták a várakozásokat, a következő időszakra szóló előrejelzés azonban nem nyűgözte le a befektetőket. Vagyis az AI-sztori túlfűtöttségével kapcsolatos aggodalmak továbbra is napirenden maradtak.
Persze a részvényesek aggodalma is érthető: 4752 milliárd dollárt ér a vállalatuk, azaz ez a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett cége, de közben erősödik a szkepticizmus, hogy a robbanásszerűen növekvő értékesítési pálya tartós maradhat-e.
Jensen Huang vezérigazgató a szerdai telekonferencián igyekezett mindenkit megnyugtatni, azzal érvelve, hogy a top megrendelőik (elsősorban a csúcs techvállalatok: Alphabet, Meta, Microsoft) rengeteg pénzt keresnek az újonnan megszerzett számítási kapacitásokkal, ezért továbbra is magas szinten fognak beruházni Nvidia termékekbe.
Több elemzés is napvilágot látott, hogy mennyi lesz a csúcscégek mesterséges intelligencia beruházása, a jelenlegi várakozások szerint 2026-ban meghaladhatja a 600 milliárd dollárt, ennek nagy része pedig egyenesen az Nvidiánál jelentkezik majd megrendelésként.
Továbbra is kérdéses, mi lesz a kínai piaccal: az amerikai kormányzat engedélyezte ugyan egy kisebb mennyiségű H200 processzor leszállítását, de az Nvidia továbbra sem rendelkezik információval arról, hogy végül a kínai kormány is rábólint az üzletre és engedélyezi azt. Ezért az Nvidia jelenleg is folyó negyedévére szóló előrejelzése nem is tartalmazza a kínai adatközpontokból származó bevételeket, de így is 78 milliárd dollárt vár a menedzsment. Ez ugyan a piaci konszenzus (72,8 milliárd dollár) feletti, de volt olyan elemző, aki 80 milliárd dollárra számított.
Így vagy úgy, a számok alapján a mesterséges intelligencia alkalmazások futtatásokhoz kellő chipekre óriási az igény, és nincs jele a megtorpanásnak.
A január végén lezárt üzleti negyedév egyébként 68,1 milliárd dollár bevételt hozott az Nvidiának, 73 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezen a soron a konszenzus 65,9 milliárd dollár volt. A bruttó profitmarzs (mennyi marad a bevételekből a gyártási költségek levonása után) továbbra is kiugróan magas: 75,2 százalék. Az adózott nyereség pedig megközelítette a 40 milliárd dollárt.
A teljes üzleti évben a bevétel majdnem elérte a 216 milliárd dollárt, a nettó nyereség pedig több volt mint 120 milliárd dollár.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Váratlan helyzet alakult ki a budapesti lakótelepeken
Mindenképpen el akarja taposni Minnesotát Trump?
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Tényleg beindulhat Magyarország? Ígéretes gyorsulást jósol az EBRD