Előzetes helyfoglaláshoz és jelképes, egy eurós belépési díjhoz kötnék a jövő évtől a látogatók számát a római Trevi-kútnál. A tanács elmondta, az intézkedéssel a tömegturizmussal szemben kívánják megvédeni az olasz főváros egyik leglátogatottabb látványosságát.
A tervek szerint az előzetes helyfoglalást a jövő évtől vezetnék be, ezzel párhuzamosan pedig a belépődíjat is bevezetnék. Róma lakosai ugyanakkor továbbra is ingyen látogathatnák.
Kapcsolódó
Alessandro Onorato a Corriere della Sera római kiadásának hozzátette, azt is korlátozná, hogy a kútnál lévő lépcsőkön, valamint a teret ellepő presszók és éttermek teraszain ülve egyenek és igyanak a látogatók.
A Trevi-kúthoz vándorló turista tömeget először 2019-ben próbálták meg visszaszorítani, akkor még kerítéssel. Ugyanezzel a módszerrel akarták megvédeni korábban a Spanyol-lépcsőt is a tömegtől. Legutóbb 2023 júliusában a Pantheon látogatását tették fizetőssé, ahová öt euró a belépődíj.
Az 1762-ben felavatott Trevi-kút Róma legnagyobb utcai szökőkútja, melyet a mai napig az ókori Aqua Virgo vízvezeték táplál. A kút medencéjét uraló szoboregyüttes közepén Óceán isten alakja magasodik. Ebben a szökőkútban fürdött meg Anita Ekberg Federico Fellini Nyolc és fél című filmjének híres jelenetében.
A Trevi-kút ugyanakkor leginkább arról ismert, hogy a vizébe aprópénzt dobnak azok a turisták, akik vissza akarnak térni Rómába. Az Euronews korábban arról írt, hogy naponta mintegy 3 ezer eurónyi (kb. 1 millió 180 ezer forint), azaz évente körülbelül másfél millió eurónak megfelelő (kb. 590,6 millió forint) aprópénzt dobnak a turisták a kútba.
Hatalmas bevételt hozott a velencei kísérlet, mégis tiltakoznak a helyiek
A városvezetés már azt fontolgatja, hogy jövőre megduplázzák a kísérleti időszakban 5 eurós napi belépő árát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye