Minden korábbinál nagyobb szabású akciót indított a határvédelemért felelős szövetségi rendőrség Németországban a labdarúgó Európa-bajnokság (EB) védelmében. Valamennyi határszakaszon, és a reptereken, kikötőkben is állandó kontrollt vezettek be, így ellenőrzik még a schengeni övezetből érkezőket is, akik alapesetben szabadon léphetnének be az országba.
Az első mérleg szerint a rekordnak számító, 22 ezer rendőrt megmozgató művelet igen sikeres.
A szövetségi belügyminisztérium statisztikája alapján június 7. és 27. között
- elfogtak 603 körözött bűnözőt,
- feltartóztattak 85 olyan embert, akiket politikai vagy vallási indíttatású bűncselekményekkel, például a radikális iszlamizmussal hoztak kapcsolatba,
- őrizetbe vettek 150 feltételezett embercsempészt,
- megtagadták a belépést csaknem 100 olyan szurkolótól, akiket a hatóságok veszélyes huligánként tartanak számon,
- visszafordítottak 3261 illegális migránst,
- regisztráltak 4659 menedékkérőt.
A nemzetközi migrációs folyamatok miatt az Ausztriával, Csehországgal és Lengyelországgal közös határszakaszon eddig is volt már ellenőrzés, ezt terjesztették ki Franciaország, a Benelux-államok és Dánia felé.
Az n-tv.de német hírportál érdeklődésére a szövetségi belügyminisztérium közölte, hogy sikeresnek ítélik a műveletet. Hozzátették: az EB után visszaállítják a régi rendszert, ismét a keleti és a déli határszakaszokra összpontosítanak, hogy visszaszorítsák az embercsempészetet és az illegális migáriót.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kész, ennyi volt: nem vehet már akárki energiaitalt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult

Csányi Sándor: előbb-utóbb kihal a készpénzt használó generáció

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Az Országgyűlés ma dönt a lex Magyar Péterről

Apad a Trumpnak tapsolók száma, egyre több az elégedetlen szimpatizáns
