A fogyasztók körében egyre inkább ismertté válik az a kisméretű, „Artisjus” felirattal ellátott hologramos matrica, amely például az írható CD és DVD lemezeken látható. A matrica megjelenésére a magyarázatot a szerzői jogosultakat illető, úgynevezett „üres hordozó jogdíj” adja. A matrica azt igazolja, hogy ezt a jogdíjat megfizették. A kereskedőknek pedig nem árt tudni, hogy a matrica nélkül forgalmazott hordozó anyagi felelősségüket vonja maga után. A hatályos szerzői jogi szabályozás a magánszemélyek számára magáncélra nagyon széles körben lehetővé teszi szerzői jog által védett művekről és szomszédos jogi teljesítményekről a másolatkészítést. Arra a magánszemélyre, aki a törvény adta lehetőség kereteit tiszteletben tartva másol, a jog nem is ró további kötelezettséget. A magáncélú másolás terjedése és az engedélyköteles műfelhasználást kiszorító jellege (inkább lemásolom a hanglemezt, mint megveszem) miatt már nem lehet a szerzőket és egyéb jogosultakat anyagi kártalanítás nélkül hagyni. Sőt, napjainkra ez a kompenzáció a magáncélú másolatkészítés fenntartásának alapvető feltétele. A kártalanítás megoldására a szerzői jog sajátos utat választott: jogdíjfizetésre kötelezi azoknak a készülékeknek, illetve hordozóknak a gyártóit, forgalmazóit, amely készülékek és hordozók a magáncélú másolatkészítést túlnyomórészt szolgálják, azaz amelyekkel másolni lehet vagy rájuk másolat készíthető. A kompenzáció e módját Magyarországon először a nyolcvanas évek elején, az üres hangkazettákkal kapcsolatban vezették be. Azóta is bővül azoknak az üres hang- és képhordozóknak a köre, amelyekre az emberek magáncélú másolatokat készítenek. (Ezt az úgynevezett üres hordozó jogdíjat egészítette ki a papíralapú másolatkészítéseket kompenzáló ún. reprográfiai jogdíj. Mindkét jogintézmény szabályai a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben olvashatók.) Az üres hordozó jogdíjak megfizetésére az köteles, aki ilyen hordozókat (üres kazetta, írható CD, DVD, memóriakapacitás) gyárt, importál vagy forgalmaz. A jog tehát itt azt a szereplőt teszi kötelezetté, aki lehetőséget teremt a magáncélú másolásra és akitől a díjfizetés még elvárható. Jogszerűen működő gazdasági szereplőként a gyártó, importőr, forgalmazó ellenőrizhető, de a megfizetett jogdíjakat értelemszerűen továbbhárítja a hordozók vásárlóira, közöttük pedig nagy tömegben azokra a magánszemélyekre, akik a magáncélú másolatokat készítik. Sokan kifogásolják – különösen a digitális adathordozók korában –, hogy olyan hordozókat is terhelni fog a jogdíj, amelyeket nem magáncélú másolatkészítésre használnak fel. Ez kétségtelenül igaz, hiszen ez a jogdíj – éppen az ellenőrizhetőség és érvényesíthetőség miatt – átalány jellegű. Az átalány jelleg a jogdíj mértékében is megjelenik: összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint amennyi a jogosultakat az engedélyköteles másolt példányokért illetné. A jogosultak oldaláról az üres hordozó jogdíjára vonatkozó igények érvényesítéséért egy szervezet, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület felelős. Ez nem jelenti azonban azt, hogy csak az Artisjus által képviselt zeneszerzők, zeneműkiadók és írók részesülnének a befizetett díjakból: a törvény alapján és az ott meghatározott arányban az üres hordozók jogdíjából szervezeteik útján részesülnek a filmek szerzői és előállítói, a képzőművészek, a hangfelvételek kiadói és az előadóművészek. Saját érintett jogosultjai között minden közös jogkezelő szervezet a tagjai által elfogadott és a törvényességi felügyelet körében ellenőrzött felosztási szabályzata alapján köteles a jogdíjakat felosztani. A jogdíjakat – mint minden árat – természetesen az arra a jogosultak állapítják meg. Az Artisjus a felsorolt jogosultak szervezeteivel együtt állapítja meg az adott naptári évre vonatkozó díjakat. A díjmegállapítás azonban nem lehet önkényes: alkalmazhatóságának feltétele a nemzeti kulturális örökség miniszterének jóváhagyása a legjelentősebb jogdíjfizetőkkel történt egyeztetés után. (A díjak közzététele a Magyar Közlönyben történik, 2005-ben a Magyar Közlöny 2005/10. számában.) A díjmegállapítás elvei közül különösen fontos kiemelni, hogy – bár a díjfizetés a hordozókhoz kötött – a kompenzáció nem a hordozók árával, minőségével kapcsolatos. Ez ugyanis a szerzői jog által védett, de magáncélra másolható tartalom másolásával okozott bevételkiesés részbeni kiegyenlítésére irányul. Egy 4,7 GB adattartalmú DVD-re ugyanannyi védett kép és hanganyag másolható, bármennyi legyen a lemez előállítási költsége vagy kereskedelmi ára. (A magánszemélyek általi felhasználás ráadásul tipikusan nem a legdrágább hordozók esetében a legjellemzőbb.) Amennyiben az árhoz lenne láncolva a jogdíj mértéke, akkor ad abszurdum ingyenes terjesztés esetén a jogdíjat is zéró szinten kellene megállapítani. Ennél fogva csak az azonos adattartalmú, azonos funkcionalitású hordozókra egységesen megállapított jogdíj tükrözheti a jogintézmény célját. Ezért tételes jogdíjmérték alkalmazandó Magyarországon, csakúgy, mint az uniós tagállamok nagy többségében. A magyar jogdíjak egyébként az összes tagállamban alkalmazott tételes jogdíjak átlagos mértékének felelnek meg.