BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Belénk ég a botrány, százmillió eurókat lapátoltak ki az utolsó percben

Miközben az ügyben érintettek az Európai Központi Bankra és az elhibázott kiskereskedelmi terjeszkedésre próbálják fogni a Signa, osztrák-német ingatlanbirodalom összeomlását, kiderült, hogy a fő tulajdonos több százmillió eurót pakolt ki hozzá köthető cégekhez a csőd előtt.

2024. január 26. péntek, 09:16

Miközben folyik a
csődeljárás a Signa Group osztrák
ingatlanbirodalom különböző cégei ellen, az ahhoz
köthető potentátok egymás után próbálják magyarázni bizonyítványukat.

December végén a
volt SPÖ-s osztrák kancellár, Alfred Gusenbauer csatlakozott mintegy hatmillió
euróval a cég ellen követeléssel fellépő hitelezők közé, ennek nagy része
különböző csoportnak nyújtott tanácsadói szolgáltatások ellenértéke. Mindezt
úgy, hogy az ex-kancellár a vihar epicentrumában álló két cég, a Signa Prime és
a Signa Development Felügyelő Bizottságában is tag volt. Ő az osztrák sajtónak
mintegy 10 napja adott nyilatkozatában
természetesen nem a csoport túlterjeszkedését,
zavaros pénzügyeit és az övéhez hasonló több millió eurós tanácsadói
szerződéseit vélte a bukás fő okainak, hanem azt, hogy az 
Európai Központi Bank
az infláció elleni küzdelem jegyében elkezdte megemelni a kamatokat. A hibák
között látta még a kiskereskedelembe való beszállást is.

Hasonlóan nyilatkozott a
Strabag kiépítésében aktív szerepet játszó Hans Peter Haselsteiner is nemrég az ORF osztrák állami médiumnak is. Ő is a fenti két okot nevezte meg a konszern problémáinak eredeteként.

Más képet fest azonban a helyzetről a Financial Times brit pénzügyi napilap által megszellőztetett néhány értesülés. Ezek szerint a Signa Group egyik vállalata több mint 300 millió
eurót utalt át két, az osztrák alapító, René Benko családja által ellenőrzött
szervezetnek az ingatlanóriás összeomlása előtt.

A Signa Development, a konglomerátum befektetéseit - köztük a New York-i Chrysler épületben való részesedést - felügyelő három vállalat egyike 125 millió eurót adott kölcsön a Laura Finance Holding GmbH-nak és további 190 millió eurót a Laura Holding GmbH-nak, a tavalyi nagy összegű pénzkiáramlás részeként - derül ki a lap által látott dokumentumokból. Mindkét kedvezményezett az innsbrucki székhelyű Laura Alapítvány leányvállalata. Bár a kedvezményezetteket nem hozzák nyilvánosságra, az alapítványt az osztrák állami nyilvántartások szerint Benko édesanyja, Ingeborg irányítja. Benko lányát Laurának hívják.

A Laura vállalatoknak
történt átutalások részleteire csak december 29-én derült fény, amikor a
hitelezők hetekig tartó hallgatás után a Signa ügyvédjeitől megkapták a
fizetésképtelenségi eljárásra és a csoport mérlegére vonatkozó dokumentumokat.
A hitelezők nem kaptak magyarázatot arra, hogy mire szolgáltak az átruházások -
mondták a hitelezőkhöz közel álló személyek a lap szerint. A Signa Development
fizetésképtelenségi bejelentése szerint a vagyonfelügyelő arra számít, hogy a
pénzből semmit sem fog visszaszerezni.

A Laura vállalatoknak
történő kifizetések mellett a Signa Development több százmilliót utalt át a
Signa csoport más vállalkozásainak is. A René Benko kéziirányítása alatt álló
csoporton belül korábban sem volt szokatlan, hogy nagy összegeket kölcsönöztek
a csoporton belüli társaságok között, anélkül, hogy a befektetőknek
magyarázatot adtak volna. Ez a gyakorlat az elmúlt évben fokozódott, mivel a
Signa csoport pénzügyei egyre nagyobb nyomás alá kerültek.

Az osztrák fizetésképtelenségi
eljárás keretében lehetőség van az irányítás megtartására, így a Signa
Development saját menedzsmentje felügyeli a vállalat szerkezetátalakítását. A
Signa csoport összeomlása az egyik legbonyolultabb vállalati csőd Európában. A
konglomerátum soha nem tett közzé konszolidált beszámolót, és a három
holdingtársaságának különböző vagyonkezelői, vezetőségi és hitelezői csoportjai
vannak. Előbbiek hiánya nem meglepő,
a csoportnak az egyik legnagyobb osztrák adótanácsadó cég
kifejezetten arra vonatkozóan adott tanácsokat, hogyan kerülheti el, hogy
konszolidált beszámolókat kelljen készíteni, amelyből kiderülhetett
volna valós helyzete.
Összeomlása előtt a Signa 28 milliárd euróra becsülte ingatlanvagyonát.

Benko nem töltött be
hivatalos vezetői szerepet a Signában, miután 2013-ban egy osztrák bíróság
vesztegetésért elítélte. Az irányítást azonban egy olyan részvényesi struktúrán
keresztül gyakorolta, amely végső soron a családi alapítványaihoz kötődött, és
amely révén egyike volt annak a maroknyi embernek, aki képes volt megérteni a
csoport működését.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet