Nem könnyű a helyzete annak, aki az elmúlt hónapokban a bérlakások piacán nézelődött, ugyanis mint Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője fogalmazott: “horrorárakkal” találkozhatott a tavalyi év végén és az idei év elején. Az 50-60 négyzetméteres lakásoknál az átlagos bérleti díj 250 ezer forint környékén alakult Budapesten, míg a 40 négyzetmétereseknél 180 ezer forintnál.

Dél-Pesten még a legkisebb, egyszobás panellakásoknál is 150-160 ezer forint volt az induló havi bérleti díj, míg a másfél szobásoknál 150-180 ezer forint. Az egy plusz két félszobásokat 190-225 ezer forint között, míg a 60 négyzetméternél nagyobb paneleket 210-250 ezer forint közötti havi összegért lehetett kivenni. Az persze megfigyelhető volt a tavalyi évben, hogy a 200 ezer forint alatti bérleti díjért kiadó ingatlanokra számottevően nagyobb volt a kereslet, mint a 200 ezer forint felettiekre - tette hozzá a szakértő.

A belvárosban, azon belül a VI. kerületben az Airbnb-szabályozás éreztette hatását: Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint az új szabályozás hatására bővülhet a hosszú távra kiadott lakások száma, ami akár a bérleti díj csökkenésével is járhat. A bérleti díjak az elmúlt hónapokban átlagosan 180-400 ezer forint között mozogtak a belső kerületekben.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint a IV. és XV. kerületben az átlagos havi bérleti díjak 2024 végén 180-200 ezer forint környékén változtak, míg az induló ár 150 ezer forint körül alakult. Ennél olcsóbban önálló ingatlant nem lehetett bérelni ezekben a kerületekben - szögezte le Balla Frigyes.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője végül arra hívta fel a figyelmet, hogy rendkívül jelentős hatása van az ingatlanpiacra a bérleti díjak alakulásának. Mint mondta, a kérdés a növekvő bérleti díjak esetében az, hogy a bérleti piac elvisel-e további 10-20 százalékos áremelkedést, tehát a korábban “belépő szintnek” számító, 150-160 ezer forintos havidíjért kiadott ingatlanokért el lehet-e kérni havi 170-180 ezer forintot.

Magyarázata szerint, ha a bérleti piacon nem lehet ilyen mértékben árat emelni, az az eladó ingatlanok piacán is behatárolja az áremelkedést. A szakértő arra is rámutatott, hogy jelenleg is vannak olyan, jelentősen túlárazott bérlakások a piacon, melyeket nem tud kiadni a tulajdonosuk, csak ha mérsékli a bérleti díjat, így viszont akár hónapokat is üresen áll a lakása.