Az UNICEF Magyarország 2019 novembere és 2020 augusztusa között végzett széleskörű kutatásának keretében vizsgálta a kisgyermeket anyák helyzetét és arra az eredményre jutott, hogy több, egymással gyakran ellentétes elvárás szakad a kisgyermekes szülők nyakába – írja a Profession.hu közleményében.
Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezetője szerint a felmérésből kiderült, hogy a nők felé támasztott elvárások ellentmondásosak.
Miközben a válaszadók szerint az a normális, hogy egy kisgyerekes nő dolgozik és hozzájárul a család jövedelméhez, azt is elmondták, hogy hátránya származhat a gyermeknek abból, ha az édesanya korán visszamegy dolgozni.
Ráadásul jó részük azt is gondolja, hogy nem is lehet valaki teljes értékű munkavállalók, ha pedig az anya vissza is megy dolgozni, abban az esetben is kevésbé tartják jó ötletnek, ha karrierben gondolkodik.
Az ügyvezető szerint fontos a munkavállaló édesanyának és a munkáltatónak is elfogadnia a tudatos felkészülésen túl azt is, hogy a gyermekvállalás okán kompromisszumot kell hozniuk, onnantól kezdődően, hogy az alkalmazott bejelenti várandósságát.
Mészáros Antónia arról is beszélt, hogy ha egy cég tudatosan megtervezi a kilépéshez és a visszatéréskor a bevonódáshoz kapcsolódó folyamatokat és rugalmasan áll hozzá a munkavállalói igényekhez, akkor az nem csak az érintetteknek jelent fontos üzenetet, hogy a jövőbeni és a meglévő munkatársak bizalmát és építheti a cég iránt.
Borzasztó az anyák helyzete szülés után a munkaerőpiacon
Magyarországon közel minden második anyuka nem arra a munkahelyre tér vissza dolgozni, ahonnan szülési szabadságára távozott.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom