Csütörtök este jóváhagyta a 13. hét után elvetélt nők szülési szabadságra való jogosultságát a német parlament alsóháza (Bundestag). Sarah Lahrkamp, Németország Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője a nők fizikai és érzelmi felépülésének támogatásával indokolt az új szabályozás szükségességét.
A témában két, közel azonos törvényjavaslatot nyújtottak be. Az illetékes parlamenti bizottság egy pártközi megállapodás keretében végül úgy döntött, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) által beterjesztett szöveget fogadják el – írja a Deutsche Welle.
A jelenlegi szabályozás
Az érvényben lévő német törvények szerinti általános eljárás alapján a szülés előtti hatodik héttől a születést követő nyolcadig hétig részesülhetnek fizetett szabadságban a jövőbeli anyák. Azok a nők pedig, akik a terhesség 24. hete előtt vetéltek el orvosi szabadságot igényelhettek.
Az új szabályozás szerint a terhesség 13. hete után elvetélt nőknek is lehetőségük nyílik a szülési szabadság kérvényezésére, azonban dönthetnek úgy, hogy nem élnek ezzel.
A becslések szerint évente 6000 vetélés történik Németországban a terhesség 13. és 24. hete között. Ennél jóval több, mintegy 84 ezer abortuszt hajtanak végre a 12. hét előtt, amire viszont nem terjedne ki az új törvény hatálya.
A javaslatot február 14-én tárgyalja a parlament felsőháza (Bundesrat) és ha elfogadják, akkor június 1-jén már törvényerőre is léphet az új szabályozás.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót