A világ kilencedik legszegényebb országának 47 százalékos vámmal kell szembenéznie az Egyesült Államokkal. Madagaszkáron az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 2023-ban mindössze 448 dollár volt (Magyarországon ez 22 ezer 142 dollárt tett ki ugyanekkor).
Donald Trump vámjainak kiszámításánál egyszerű matematikai műveletet alkalmaztak: megnézték Washington árukereskedelmi deficitjét egy országgal, elosztották ezt az adott ország Egyesült Államokba irányuló exportjával, és átalakították százalékos értékké. Ezután csökkentették ezt a számot a felére, hogy létrejöjjön az Egyesült Államok kölcsönös vámja, 10 százalékos alsó határral.
Az Egyesült Államok Madagaszkár második legnagyobb exportpiaca. A Föld 4. legnagyobb szigetének az Egyesült Államokba irányuló fő exportcikkei a ruházati termékek, a vanília, a titán, a kobalt és a nikkel. Washington madagaszkári nagykövetsége szerint ezek együttesen az ország teljes exportjának körülbelül 15 százalékát teszik ki.
Az Egyesült Államok tavaly 733,2 millió dollár értékben importált árut Madagaszkárról, míg Madagaszkár 53,4 millió dollár értékben importált az Egyesült Államokból.
Vélhetően senki sem vásárol ott Teslát
– mondta John Denton, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara vezetője a Reutersnek, ironikusan utalva arra, hogy Madagaszkár nem tudja megnyugtatni Trumpot azzal, hogy illusztris amerikai termékeket vásárol.
A tavalyi becslések szerint közel 32 millió lakosú Madagaszkár nincs egyedül: az amerikai vámképlet brutális tompasága miatt, amelyet olyan gazdaságokra alkalmaznak, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy sokat importáljanak az Egyesült Államokból, elkerülhetetlenül magas arányhoz vezet: a dél-afrikai Lesotho esetében például 50 százalékra, míg a délkelet-ázsiai Kambodzsánál pedig 49 százalékra rúg.
A legnagyobb vesztesek Afrika és Délkelet-Ázsia
– mondta Denton, hozzátéve, hogy a lépés tovább rontja azon országok fejlődési kilátásait, amelyek már most is romló kereskedelmi feltételekkel néznek szembe.
Trump 20 százalékkal Magyarországot is megsarcolta – mi lesz most, nagy a baj?
Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint szerda későn este bejelentette az elmúlt 90 év legnagyobb protekcionista intézkedéseit. Az Egyesült Államok 34 százalékos vámot vet ki Kínára, Japánnak 24 százalékos tarifát kell fizetnie. Az Európai Unió 20 százalékot kapott, míg az Egyesült Királyságot 10 százalékos vámmal sújtotta. De mit érezhet majd meg ebből a magyar gazdaság, azon túl, hogy „Brüsszel”?Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa
