A Momentum Mozgalom vasárnap Budapesten tartotta tisztújító küldöttgyűlését. Gelencsér Ferenc távozása után visszatért az elnöki pozícióba a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna.
Fekete-Győr András Momentum alapító pártelnök lemondását követően 2021 őszétől Donáth Anna vette át a fiatal ellenzéki párt irányítását, vagyis ő lényegében visszatér elnöki pozíciójába – írja az Index.
Donáth Anna a 2022-es ellenzéki vereség után közölte, hogy nem indul a párt tisztújításán, gyermeket vár. Az új elnök akkor Gelencsér Ferenc lett, de a párt arca továbbra is Donáth Anna maradt.
A hír igaz: gyermeket várok, ezért nem indulok újra a Momentum elnöki tisztségéért. Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek
– jelentette be hivatalos közösségi oldalán Donáth Anna 2022 májusában.
Donáth Anna a második olyan politikus a rendszerváltás óta, aki a magyar országgyűlés egyik pártjának elnökeként várandós. Az első Szabó Tímea volt, aki a Párbeszéd társelnökeként több hónapos terhesen szerzett mandátumot 2018-ban.
Gelencsér Ferenc 2023. december végén jelentette be: „saját feladatomnak azt tekintettem, hogy egyben tartsam a pártot, amíg Donáth Anna újra készen nem áll a vezetésre. Ma eljutottunk erre a pontra: Donáth Anna készen áll. Ezért a mai napon arra kértem Donáth Annát, hogy egy hivatalos tisztújítási folyamatot követően a párt küldöttgyűlésének támogatásával vegye át a Momentum vezetését, és álljon fel egy új elnökség. Én pedig továbbra is segítem a Momentumot, ahogyan azt 2016 óta teszem töretlenül”.
Meg kell újítanunk az ellenzéket – ezért visszatérek a Momentum elnökének
– közölte Donáth Anna párhuzamosan Gelencsér Ferenc bejelentésével.
Donáth Anna úgy beleszállt Gyurcsányékba, hogy a fal adta a másikat
A Momentum EP-listavezetője szerint az Orbán Viktort joggal lehet kritizálni, ám a DK gúzsba köti az ellenzéket. Azt mondta, a Demokratikus Koalíció a hazugság kultúráját képviseli. Az LMP-t a DK KDNP-jének nevezte. A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak