Szállingóznak a Budapest Park következő évadának nevei, ezúttal az egykoron Robbie Williams nevével fémjelzett Take That érkezéséről rántották le a leplet, ami 2024. július 3-án lép fel a Budapest Parkban.
A jelenleg trió felállásban működő együttes 1989-ben alakult Manchesterben, 1992-es első nagylemezük pedig rögtön a brit eladási listák második helyére került. Új lemezük novemberben jelenik meg, melyet egy tavaszi európai turné is követ, ennek lesz egyik állomása a Park.
Robbie Williams idén tavasszal lépett fel a Groupama Arénában (a performanszról az Index írt kritikát), tavaly novemberben pedig a Backstreet Boys – a brit énekes és a fiúbanda is sokadjára jár a magyar fővárosban, a Take That viszont most először érkezik.
Mindeközben a 21 éves Baukó Attila, azaz Azahriah az elmúlt napokban történelmi bravúrként három koncertet is meghirdetett a Puskás Arénába, melyekből kettő napra már el is fogyott minden jegy. Az összbevétel nagyjából másfél-két milliárd forint is lehet.
A Budapest Park rekordot döntött, több százezren tombolták végig az idényt
Rekord nézőszámot hozott a Budapest Park tizenkettedik évada. A főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének idén több mint 690 ezer látogatója volt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót