Áprilistól októberig 87 koncertnapon mintegy 225 produkció volt látható a Budapest Parkban. Harminc olyan esemény volt, amelyre minden jegy elkelt – közölte a Budapest Park hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, a kulturális komplexumban idén komoly fejlesztéseket hajtottak végre. A legszembetűnőbb a főbejárat teljes megújulása volt, emellett akusztikai szigeteléssel lezárták a vasúti töltés felőli oldalt, forgalomtechnikai eszközökkel biztonságosabbá tették a környező gyalogátkelő helyeket, sőt, a közösségi kerékpározás és rollerezés elősegítésére egy mobilitási pontot telepítettek. Fontos újítás volt továbbá a Vibe Team, amely problémás helyzetek oldott meg és információkkal szolgát.
Nem csak koncertélményekkel gazdagodhattak a látogatók
A koncerteken és a négy tánctéren zajló bulikon túl számos egyéb programmal találkozhatott a közönség: két alkalommal rendezték meg a kisgyermekes családoknak szóló Pöttömkertet, a JusTeenTime elnevezésű rendezvény pedig a kamaszoknak kínált közösségi programokat. Voltak továbbá kiállítások, és a Katona József Színházzal közösen a koncert és a színház fúziójából valósult meg a Csinibaba című esemény.
A Park együttműködött a Pető Intézettel, a Mozduljunk Ki Egyesülettel, a Baptista Szeretetszolgálattal vagy a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Térrel is. A szórakozóhely előtti Fábián Juli téren utcabált rendeztek, ezen mintegy másfélmillió forint adomány gyűlt össze a Fábián Juli Emlékalapítvány számára. Szintén nekik gyűjtöttek a fenntarthatóság jegyében megszületett Repeat Gardrób vásáron.
Idén a Budapest Parkban volt a Pride felvonulás hivatalos aftere, a Rainbow Party, az Alkoss szabadon elnevezésű pályázattal óvodáknak segítettek. Az ősszel jótékonysági árverésre bocsátják a koncertekről megmaradt törött dobverőket, gitárpengetőket, setlisteket.
A Park programnaptára 70 százalékban készen áll, a jövő évi nyitóhétvége 2024. április 25-27. között lesz.
Addig is decembertől minden korábbinál nagyobb korcsolyapályával várja a látogatókat a Budapest Park Jégvilág.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket