Óriási problémák vannak a Balatonnál az illegális stégektől kezdve a feltöltött partszakaszokon keresztül az építkezésekig - hangsúlyozta Navracsics Tibor a Katolikus Rádió műsorában. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelezte: készülőben van az a jogszabály, amely a Balaton part beépítettségével foglalkozik.
A tárcavezető szerint jelenleg a polgármesterek és a képviselő-testület lélekjelenlétén, elkötelezettségén múlik, hogy meg tudják-e ott állítani az építkezéseket.
Kapcsolódó
„Mi minden segítséget megadunk egy polgármesternek ehhez” - jelentette ki Navracsics Tibor.
Arra a felvetésre, hogy a jelek szerint csak elvétve akad olyan településvezetés, amely megálljt tud parancsolni az építkezéseknek, a miniszter úgy reagált, hogy „mindig a hibáinkból tanulunk".
Ugyanakkor az emberi tényezőt nem tudjuk kiiktatni, tehát ha egy polgármester vagy egy képviselő-testület nem elég szilárd a meggyőződésében, befolyásolható. A hatóságok már csak utána tudnak rohanni a dolgoknak, de megakadályozni igazából már nem tudják
- hangsúlyozta.
Arra is kitért, hogy készülőben van a szaktárcánál egy olyan jogszabály, amely kimondottan a Balaton partjának beépítettségével foglalkozik. Hiszen, mint rámutatott, itt is óriási problémák vannak. Az illegális stégeken, a feltöltött partszakaszokon túl az is elfogadott, de nehezen betartott szabály, hogy a parttól számított 30 méteren belül nem szabad építkezni.
„Az elmúlt évek hibáit mi már csak korlátozott mértékben tudjuk korrigálni”
- mondta Navracsics Tibor. A legkirívóbb esetekben maximum kisajátítással élhetnek, de az időigényes és költséges folyamat.
„Az pedig csak mostanában megérlelődő felismerés, hogy a Balaton 80-as években szorgalmazott tömegturizmusa valójában rendkívül káros volt a Balatonra nézve" - tette hozzá a miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott