Az Advent Bazilika területén 12 méter magas, feldíszített fenyő áll majd, a színpadon pedig hetente több alkalommal adventi hangulatú kulturális produkciók, gospel, folk, jazz és funk stílusú műsorok színesítik a vásári hangulatot. A Bazilika homlokzatán háromdimenziós fényfestés lesz minden nap 17 óra 30 perctől – tudatták a szervezők közleményben az MTI-vel vasárnap.
Az Advent Bazilika négy alkalommal is elnyerte az "Európa legjobb karácsonyi vására" címet. A Vörösmarty téren is lesz karácsonyfa, továbbá ingyenes kisvasút és látványműhely, amelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait.
Kapcsolódó
Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén hazai kiállítók, kézműves és gasztronómiai árusok tradicionális ünnepi-vásári ételek mellett számos különleges ínyencséget kínálnak.
A Szent István téren és Vörösmarty téren is minden nagykonyhánál lesz naponta egy étel 1600 forintos fix áron
– ígérték a szervezők. A kézműves kiállítók, népművészek, iparművészek és modern dizájner terméket kínáló innovatív alkotók is lesznek a két karácsonyi vásáron. A Szent István téren a Bazilika előtt lesz betlehemi jászol és monumentális adventi koszorú is – közölték.
A hagyományhoz hűen a két vásáron lesznek jótékonysági kezdeményezések is, a Szent István téren például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Együtt az Autistákért Alapítvány is megjelenik majd, hogy az ünnephez illeszkedő akciókkal hívja fel a figyelmet az adakozás fontosságára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól