A Fővárosi Törvényszék végkielégítés kifizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezte a Belső-Pesti Tankerületi Központot és a legtöbb pontban a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak adott igazat. A tanárok követelése 35 millió forint volt, ebből 27 millió forintot ítélt meg a bíróság. A bíró szerint a kölcseys tanárok kirúgása aránytalan volt. Az ítélet nem jogerős. A feleknek 15 napjuk van fellebbezni – írta meg a Telex.
Törley Katalin, Sallai Katalin, Palya Tamás, Ocskó Emese és Molnár Barbara a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt indított pert a tankerület ellen, hivatkozva a véleménynyilvánítás szabadságára. Őket ugyanis azért bocsátotta el a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő egyesület képviselte a perben.
A bíróság szerint a rendkívüli felmentés aránytalan szankció volt.
A tanárok a véleménynyilvánítási jogukkal éltek, egy jobbító szándék vezérelte őket – mondta indoklásában a bíró. Ettől még nem volt jogszerű a munkabeszüntetésük, de ez utóbbi érv mégis olyan méltányolandó szempont, amit a munkáltatónak értékelnie kellett volna.
A bíró szerint a tanárok szándékosan tagadták meg a munkát, de azt, hogy ez jelentős mértékű kötelezettségszegés volt-e, jobban meg kellett vizsgálniuk. Végül arra jutottak, hogy a jelentős mérték nem valósult meg. A bíró szerint a tankerületvezetőnek tudnia kellett arról, miért szüntették be a munkát a tanárok, már csak azért is, mert ők engedetlenségi nyilatkozatokat töltöttek ki, amiket elküldtek a tankerület képviselőjének. A bíró szerint nincs ok-okozati összefüggés az okozott hátrány és a tanárok védett tulajdonsága között, tehát a bíróság szerint, ha a tankerület érvelését veszik alapul, akkor nem csak a kirúgott tanárok jogviszonyát kellett volna megszüntetniük. Az egyenlő bánásmód sérelmét viszont nem állapította meg a bíróság.
Június közepén a karinthys tanárok keresetét elutasította a bíróság.
A Kölcsey Gimnázium tanárai 2022 októberében alapítottak pertársaságot. A tanárok pere még tavaly áprilisban kezdődött el, mert szerintük a kirúgásuk aránytalan és eltúlzott volt, álláspontjuk szerint a tankerület a kirúgásokkal meg akarta félemlíteni a pedagógusokat. A tankerület szerint viszont a tanárok kirúgása nem irányult a véleménynyilvánításuk elfojtására. A tankerület Telexnek küldött akkori válasza szerint az érintett tanárok felmentése indokolt volt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”.
Több tanárt kirúgtak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból
Az eset előzményeiről az Economx is tudósított, itt olvashatja el a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán