Magyar vendégek is évről-évre hivatalosak az európai kulturális és társadalmi élet rangos eseményeire a bécsi bálszezonban, amelynek kapcsán szerdán figyelemfelkeltő riasztást adott ki Ausztria fővárosának államrendőrsége.
Európa és USA is a célkeresztben
Eszerint az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet különböző ágai továbbra is terjesztik a támadásra felszólító utasításokat az interneten, amelyeket nemcsak Európában, hanem az egyesült államokbeli fesztiválokon és tömegrendezvényeken is végre kellene hajtania a fanatikusoknak.
Egy friss, ilyen bejegyzésben többek között megemlítették a több tízezer vendéget váró „bécsi bálszezont” is – idézi a bécsi államrendőrség közleményét a Meinbezirk.
A Kurier emlékeztet: az eseménysorozat fő attrakciója, az Operabál február 27-én lesz a Bécsi Állami Operaházban, számos külföldi híresség részvételével.
Rendőrök is elvegyülnek a bálozók között
A bécsi hatóságok szerint nincs konkrét esemény megnevezve, amelyet fenyegetne egy terrortámadás, és a nyugati szomszédunkban érvényes, másodfokú riasztási szinten egyébként is fokozott figyelemmel kísérnek minden nagy eseményt, főként, amelyek nemzetközi hírűek.
Jelezték: a Terrorizmus Elleni Hivatal (LSE) szabványosított eljárásokat követ a báli szezonban is, amelyek biztonsági lebonyolítását – a terrorszervezet riasztó felhívása miatt – idén számos olyan, külön rendőri intézkedés kíséri, amik segítenek minimalizálni a fenyegetés kockázatát.
Ezek részleteit biztonsági okokból nem közölték.
A szupersztár koncertjét pillanatok alatt törölték
A lap felidézi: tavaly augusztusban néhány nap alatt törölték Bécsben a százezres látogatottságú Taylor Swift-koncerteket, feltételezett támadások miatt.
Mint megírtuk, a szupersztárnak négy koncertet kellett volna tartania a Happel Stadionban, ám a fellépéseket terroristák veszélyeztették.
A 19 éves férfi, aki az Iszlám Állam terrorszervezet nevében öngyilkos merényletet tervezett az egyik bécsi Swift-koncerten, röviddel később letartóztatásba került, a legújabb sajtóhírek szerint pedig a napokban bűnösnek ítélték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért