Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével készítettek interjút, melyben Windisch László azt mondta, Matolcsy György volt jegybankelnök büntetőjogi felelőssége a vizsgálatukban nem merült fel.
A 444.hu részéről számos olyan kérdést feltettek, melyek az MNB-alapítványok botrányát érintik, s azzal szorosan összefüggenek.
Windisch úgy érvelt, Matolcsy nem volt sem kuratóriumi, sem felügyelőbizottsági tag az alapítványban, de vezető tisztségviselő sem volt alapkezelőkben. Az ÁSZ azt gyanítja, ezen testületek tagjai valósíthatták meg a bűncselekményt. Mivel az egykori MNB-elnök alapítóként kapott jelentéseket, illetve mulasztások sorát követte el, az ÁSZ vezetője sem cáfolta, „de azt sem tudta megerősíteni, hogy van”.
Az ÁSZ-elnök, aki 2019-ig az MNB alelnöke volt, felidézte, az alapítói jogokat nem az igazgatóság és nem is ő gyakorolta a pénzügyi szervezetek felügyeletéért és a fogyasztóvédelemért felelős alelnökként. 2019 utáni történteket vizsgálták, és
azt néztük meg, hogy a PADME hogyan kezelte a rá bízott közvagyont
– fűzte hozzá Windisch László, aki szerint a befektetési struktúra az alapkezelőkkel és különböző cégekkel együtt 2019 után jött létre, a kifogásolt döntések 2020-21-ben születtek.
A lap emlékeztetett, a nagy botrányt kiváltó 5 millió forint alatti szerződéseknél felbukkant Száraz István cége, ez több mint 500 milliót kapott, és egy évre rá már Matolcsy Ádámhoz került. Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás több cége is nyertes volt. Az egész működés gyanússá vált, tömegével születtek feljelentések, amiből aztán nem lett semmi. Ezzel kapcsolatban Windisch azt mondta, nem tudja, van-e összefüggés, de ha igen, akkor a nyomozóhatóság ki fogja deríteni.
Varsói ingatlancég is megsínyli a Matolcsy-féle százmilliárdos alapítványok ügyét
Az MNB Varga Mihályt megelőző vezetése feladta a leckét az alapítványok övezte botránnyal. A köddé vált pénztömeg ügye nem kímélte a lengyel részvénypiacot sem. Már Orbán Viktor miniszterelnököt is kérdőre vonták, aki elmondta, a jegybank független a kormánytól. Bővebben.Arra is kitért, elődjét, Domokos Lászlót nem tartja felelősnek, hogy akkoriban, 2016 körül nem derültek ki a kérdéses ügyek, mert szavai szerint az ÁSZ-nak egészen más a szerepe és feladatköre a parlament pénzügy-gazdasági ellenőrző szerveként, a közpénzfelhasználást ellenőrizheti, de nem köteles mindent vizsgálni.
Ugyanakkor azt elképzelhetőnek nevezve megerősítette, hogy ha korábban elindul a vizsgálat, előbb feltárják az átláthatatlan céghálót és a túlárazott részvényvásárlást, akkor kisebb közpénzvesztéssel meg lehetett volna úszni mindezt.
Az ominózus jelentés publikálásának időzítésére Windisch azt felelte, ahogy a technikai lépések megvoltak, az első adandó alkalommal közzétették azt. Hozzátette:
Voltam Monetáris Tanács-tag, el tudom képzelni, mit okozott volna az állampapírpiacon, a forint árfolyamában, a kamatokban ez a jelentés, ha még Matolcsy elnöksége alatt jön ki.
A Matolcsy székét öröklő Varga Mihályról úgy fogalmazott, szerinte „az egy erős visszajelzés, hogy több bűncselekmény gyanújával feljelentést tett, de feketén-fehéren nem foglalt állást. Szerintem neki hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy a kérdésben tájékozódjon” – jelezte Windisch.
Kifejtette, akár 400 milliárd forint utólagos tőkejuttatásra lenne szükség az alapítvány pénzügyeinek helyreállításához, ám nem ennyi hiányzik, mert
nagyságrendileg 150 milliárd forint lehet a számvitelileg elszámolandó veszteség.
Elmondása alapján „felelőtlen, rossz gazdálkodás történt, ami felveti a hanyag- vagy hűtlen kezelés gyanúját. Azt, hogy ezt kik követték el, majd a nyomozóhatóság kideríti”. Elismerte, „nagyon látványos a személyi összefonódás a kuratóriumi tisztviselők, az Optima vezérkara és a cégek vezetése között”.
Arra a felvetésre pedig, hogy amit láttak, abban Matolcsy Ádám neve semmilyen összefüggésben nem merült-e föl, azt válaszolta, hogy nem.
Windisch szerint az állami vagyont „nem megfelelően, nem azzal a gondossággal kezelték, ami elvárható volna közpénz esetén”, s lehetett emögött rossz gazdálkodás és lopás egyaránt. Kiemelte,
„én foglalkoztam tőzsdefelügyelettel is, de ilyen szakmaiatlan, döntésre alkalmatlan előterjesztést még nem nagyon láttam, holott itt egy 200 milliárdot meghaladó befektetésről volt szó”.
Megjegyezte, az MNB székház-felújítása 50 milliárdról indult és 100 milliárd körül állt meg, ezért készíttetett kérésükre a jegybank vezetése egy értékbecslést, ami szerint nem volt túlárazás. „Ezt inkább súlyos pazarlásnak gondoljuk, nem helyes, hogy ennyit ráköltöttek, de nem minden büntetőjogi kategória” – fogalmazott az ÁSZ-vezető.
A portál felidézte, Magyar Péter többször is azt állította, a Tisza Párt ellen már folyik vizsgálat, erre azonban Windisch úgy felelt, nincs ilyen vizsgálat az ÁSZ-nál.
Azt pedig, hogy együtt él Varga Judittal, Magyar volt feleségével, Windisch László azt mondta, a magánéletet sohasem keverte a munkával, ebben következetes, és mástól is ezt várja el.
Megszólalt Matolcsy György: az alapítványi vagyon teljes mértékben megvan, sőt!
Több ponton is megkérdőjelezi a számvevőszéki vizsgálat megállapításait az MNB-alapítvánnyal kapcsolatban Matolcsy György. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Akciócsoporttal készül a Wizz Air a nyári őrületre
