Ausztria kormánya úgy döntött, enged a régóta hangoztatott követelésnek, és a jövőben az ápolók 60 éves koruktól nyugdíjba vonulhatnak, amennyiben legalább 10 évet lehúztak az egészségügyben. A reform részeként felülvizsgálják és kibővítik a nehéznek nevezett munkák kritériumait: a jövőben a pszichés terhelést és a túlórázást is figyelembe veszik az értékelésnél. Eddig csak az egyértelmű fizikai megterhelést jelentő tevékenységek tartioztak ebbe a kategóriába.
A Szociális Minisztérium szerint sok nővér rendszeresen feszegeti határait a munkája során, miközben tevékenységüket nem ismerték el széles körben nehéz munkaként. Ez most változik – írta meg az 5min.at. Schumann Korinna, egészségügyi és szociális miniszter szerint az ápolószemélyzet munkája a társadalom központi pillére. Az ápolás elengedhetetlen a rendszerben – hangsúlyozta a tárcavezető. „Mindannyiunk érdeke, hogy az ápolók számára tisztességes munkakörülmények legyenek. És különösen fontos, hogy az ápolói munkával járó fizikai és szellemi megterhelést elismerjék."
A reformot széles körben támogatja a társadalom.
A nehéz munkáról szóló rendeletbe való felvétel mellett a szövetségi kormány további lépéseket jelentett be az ápolói szakma vonzóbbá tétele érdekében. A többi között a munkaidő és az ügyeleti beosztás javítását tervezik, és a tehermentesítés érdekében bővítik a létszámot.
Újabb szigor jön az egészségügyben
Egy nemrég benyújtott javaslat szerint a megbízhatósági vizsgálatot az egészségügyben dolgozók szélesebb körére is kiterjesztenék. Erről itt olvashatják el a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok