A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 860,29 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 93 056,72 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta:

jó hangulat volt a nemzetközi tőzsdéken, így a budapestin is. A BÉT-en az emelkedés főleg az OTP-nek köszönhető: a bankpapír egészen 27 ezer forint közelébe emelkedett, végül 1,6 százalékos emelkedéssel zárt.

Az egyetlen kivétel az emelkedés alól a Mol lett, mert a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az "OPEC+" szombaton arról állapodott meg, hogy júniusban további napi 411 ezer hordóval, már a második egymást követő hónapban növeli az olajtermelését. Az olajtársaság részvényének árfolyama ennek hatására gyengült meg, mint megjegyezte.

  • A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3004 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 1,6 százalékkal 26 700 forintra erősödött, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,95 százalékkal 1704 forintra nőtt, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 8431,03 ponton zárt hétfőn, ez 112,7 pontos, 1,35 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!