A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is. A TEK közleménye szerint a jelenlétet a németországi Magdeburgban történt gázolásos esemény indokolja. Mint írták, a reagálási idő csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének fenntartása miatt a TEK munkatársai a vásárok helyszínén, illetve közelében tartózkodnak.
Közölték, hogy
a nagy látogatottságú események minden esetben kiemelt biztonsági intézkedéseket igényelnek, amelyek azonban nem feltétlenül láthatóak.
A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban tölthessék az ünnepeket – tették hozzá.
Jelezték, hogy
a terrorfenyegetettséget tekintve Magyarországon továbbra is a 3-as (közepes) terrorfokozat van érvényben, és továbbra sem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek a fokozat módosítására adnának okot.
Fokozott rendőri jelenlétről számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság is. Közleményükben azt írták, állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
A látogatók a megnövelt létszám mellett, az érintett területeken fizikai akadályokkal is találkozhatnak, amelyek a biztonságot szolgálják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint