ázsia

08.
25.
10:31
Varga Mihály: Magyarország Európa gazdasági kapuja akar lenni Ázsia irányába

Varga Mihály: Magyarország Európa gazdasági kapuja akar lenni Ázsia irányába

A jegybank elnöke arról beszélt az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) fenntartható pénzügyi konferenciáján, hogy a világjárvány, a háborúk és a mesterséges intelligencia előretörése után a jegybankok feladata a stabilitás és a kiszámíthatóság biztosítása, valamint a klímakockázatok kezelése. Magyarország gazdasági hídként kíván működni Európa és Ázsia között, kiaknázva történelmi és földrajzi adottságait. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében bírálta az Európai Unió elhibázott Kína-stratégiáját, kijelentve, hogy Magyarország nem hajlandó választani Kelet és Nyugat között, mert kizárólag a nemzeti érdek vezérli.

Szerző(k): Vermes Ádám
08.
25.
07:05
Lejtmenetre készülnek a németek, sokan nem fognak örülni a terveknek

Lejtmenetre készülnek a németek, sokan nem fognak örülni a terveknek

A kormánynak vissza kell fognia a kiadásokat a foglalkoztatás, a nyugdíjak és az egészségügy terén - közölte a német kancellár. Friedrich Merz arról is beszélt, hogy Berlinnek új kereskedelmi partnereket kell találnia.

Szerző(k): G. É.
08.
24.
16:05
Katasztrófa fenyegeti a lakosokat, több mint félmillió embert kell evakuálni

Katasztrófa fenyegeti a lakosokat, több mint félmillió embert kell evakuálni

A Kajiki tájfun közeledése miatt Vietnám több mint félmillió ember evakuálását indította el, míg a kínai Sanya városában teljes zárlatot vezettek be. A vihar valószínűleg vasárnap este csap le a térségre, erős szelet, özönvízszerű esőzéseket és komoly gazdasági károkat hozva magával.

Szerző(k): Benkó Eszter
08.
16.
13:19
Kocsit és házat is vitt az óriási ár: legalább 200 áldozata van a horrorisztikus időjárásnak

Kocsit és házat is vitt az óriási ár: legalább 200 áldozata van a horrorisztikus időjárásnak

Villámáradások és földcsuszamlások pusztítottak India és Pakisztán hegyvidékein, több mint 200 ember meghalt, a mentőcsapatok több tucat eltűntet keresnek, miközben további esőzések veszélye fenyegeti a régiót.

Szerző(k): Benkó Eszter
08.
07.
18:39
Ismét csődöt jelentett a lila bizsukirály, már a hiteleit sem tudja fizetni

Ismét csődöt jelentett a lila bizsukirály, már a hiteleit sem tudja fizetni

Magyarországon is hódított a Claire's. A bizsuiról ismert kiskereskedelmi lánc egyszer már túlélt egy csődöt, de most ismét hatalmas hitel visszafizetése előtt áll. Csakhogy a 2018-as esethez képest megváltoztak a vásárlói szokások, a fiatalok már a közösségi médiában és az online piactéren vásárolnak, a shoppingolás időszaka lejárt. Jönnek a vámok és az olcsó áruszállító cégek is tarolnak.

Szerző(k): L. K.
08.
04.
20:10
Zelenszkij óva int: fél Ázsia már Putyin oldalán harcol Ukrajnában

Zelenszkij óva int: fél Ázsia már Putyin oldalán harcol Ukrajnában

Idegen zsoldosok hadára figyelmeztet az ukrán elnök, aki szerint már kínai, közép-ázsiai és más nemzetiségű katonák is az oroszok oldalán állnak.

Szerző(k): S. Z.
06.
29.
10:31
Visszaveszi a kormány az irányítást: újra büntetnék a fűhasználatot Thaiföldön

Visszaveszi a kormány az irányítást: újra büntetnék a fűhasználatot Thaiföldön

Thaiföld két évvel ezelőtt történelmet írt, amikor elsőként legalizálta a marihuánát Ázsiában – most azonban éles fordulat következik. A frissen életbe lépett szigorításokkal a kormány gyakorlatilag visszavenné a kannabisz szabad használatát.

Szerző(k): K. P.
06.
21.
19:11
Itt egy kapu, ahol a magyarokat is tárt karokkal várják

Itt egy kapu, ahol a magyarokat is tárt karokkal várják

Hongkong stratégiai pozíciója, nyitott üzleti környezete és átfogó nemzetközi kapcsolatrendszere révén egyre fontosabb szereplővé válik azok számára, akik az ázsiai–csendes-óceáni térségbe kívánnak belépni. A magyar vállalatoknak különösen kedvező pillanat ez a terjeszkedésre, hiszen Hongkong olyan stabil platformot kínál, ahol a technológiai, zöld és gyártási szektorban erős magyar cégek hatékonyan építhetik ki regionális jelenlétüket – mondta az Economxnak Alpha Lau, az Invest Hong Kong befektetésösztönzési cég főigazgatója. Interjú.

Szerző(k): Horváth Balázs
06.
12.
06:33
Dél-koreai katasztrófa: miért Orbán Viktor receptjétől várják a megváltást?

Dél-koreai katasztrófa: miért Orbán Viktor receptjétől várják a megváltást?

A maga 0,75-ös termékenységi rátájával a világ legrosszabb demográfiai mutatóival ma Dél-Korea rendelkezik, amelynek negatív hatásai az ázsiai országban, fontos kereskedelmi partnerünknél az élet minden területén megmutatkoznak. A dél-koreai vezetés pedig egyre inkább azt gondolja, hogy az ő problémáikra is a magyar családtámogatási modell lesz a megoldás. De miért pont a magyar?

Szerző(k): Hercsel Adél