Politikai tornádó söpört végig kedden Németországon, de ott végül felszállt a fehér füst, és az első körben kudarcos parlamenti szavazás után estére mégis kancellár lett a kereszténydemokrata Friedrich Merz. A legnagyobb EU-s állam új vezetője már Varsóban tárgyal a német-lengyel barátságról, majd egy párizsi látogatást követően feszült hangú telefonbeszélgetésre készül Donald Trumppal.
Szerző(k): Thurzó KatalinMagyarországon minden harmadik daganatos megbetegedés bőrrák, évente közel háromezer új beteget diagnosztizálnak, mondta Wikonkál Norbert, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke. Nincs olyan, hogy egészséges napozás, hiszen az UV-sugárzás és a szoláriumhasználat jelentősen emeli a melanoma kialakulásának kockázatát.
Szerző(k): Koncsek RitaÚjabban fellángolt a kitoloncolással fenyegetett menedékkérők érdeklődése az egyházak iránt Németországban, ahol az idén ugrásszerűen megnőtt azon kérelmezők száma, akik a plébániákon vagy a szerzetesrendeknél húznák meg magukat a kényszerű távozás helyett.
Szerző(k): EconomxGőzerővel fejleszti támadó és védelmi erejét a brit hadsereg. Most új energiafegyvert teszteltek, amely képes egyidőben több célt szinte azonnal megsemmisíteni. Korábban új típusú drónelhárító lézerfegyvert is kipróbáltak.
Szerző(k): G. É.Eddig 823,5 millió eurót, mintegy 340 milliárd forintot utalt át Belgrád a francia Dassault Aviation 12 Rafale vadászgépének megvásárlásáért.
Szerző(k): EconomxÖsszeállt az új német kormány: szerdán történelmi koalíciós megállapodást jelentett be a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD párt. Húsvét után a parlament szavaz az új kancellárról, és várhatóan májusban már kezdődhet Friedrich Merzék érdemi munkája az EU vezető államában. Újdonság, hogy Németország digitális minisztériumot is létrehoz, miközben elrendelik a "hazugság tilalmát".
Szerző(k): Thurzó KatalinAz amerikai elnök és védelmi minisztere nagy mértékű emelést jelentettek be a védelmi költségvetés terén, miközben létszámcsökkentést is terveznek a területen.
Szerző(k): Kárász OrsolyaA brit miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Donald Trump vámjai egy teljesen új világot hoznak el az emberiségnek.
Szerző(k): Economx