A szenátus szoros szavazással elfogadta Donald Trump adó- és kiadáscsökkentő csomagját, de a végső döntés a megosztott képviselőház kezében van. A törvényt a demokraták mellett Elon Musk is élesen bírálja.
Szerző(k): T. E.Donald Trump vizsgálatot ígér Elon Musk állami támogatásai miatt, a Tesla-vezér pedig tovább fenyegetőzik egy új politikai pártot alapításával, így áll most az egykori választási szövetség.
Szerző(k): T. E.Elon Musk ismét nekiment Donald Trumpnak – a világ leggazdagabb embere „teljesen őrültnek és pusztítónak” nevezte az amerikai elnök gigászi adó- és költségvetési csomagját.
Szerző(k): K. P.Az olasz alsóház hamarosan megkezdi annak a törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely tízezer tartalékos mozgósítását célozza. A katonák megbízatása öt évre szólna, évente hatezer euró díjazást kapnának.
Szerző(k): G. É.Új korszak jöhet az MI szabályozásában Magyarországon: a kormány Mesterséges Intelligencia Hivatal létrehozását tervezi, amely az uniós mesterséges intelligencia rendelet hazai bevezetésének kulcsszereplője lehet.
Szerző(k): Kónya PolettA geopolitikai kihívásokból fakadó bizonytalanságokra figyelmeztet az állami költségvetés készítését felügyelő szervezet, azonban emellett is reálisnak látják a jövő évre előirányzott 4,1 százalékos növekedést.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz önazonossági törvényként benyújtott törvényjavaslat eszközt ad az önkormányzatok kezébe, hogy beleszólhassanak, ki és hova költözik az adott településre.
Szerző(k): Kiffer AnnaEgymillió forintos különadóval sújtaná a magánrepülőgépek minden felszállását és landolását a DK. A párt szerint ideje véget vetni annak, hogy a milliárdos elit adómentesen repkedhet, miközben a társadalom többsége a megélhetésért küzd.
Szerző(k): Economx