Az olasz fegyveres erők tízezer tartalékosa mozgósítása előkészítését szorgalmazza az a törvényjavaslat, amelynek az előkészítését már a következő hetekben megkezdi az olasz alsóház védelmi bizottsága - jelentette be a tervezet szerzője, Nino Minardo, a Hajrá Olaszország (FI), majd a Liga volt politikusa, jelenleg független képviselő.
Nino Minardo, aki a védelmi bizottság elnöke is, elmondta, hogy a tavaly februárban benyújtott törvénytervezet előkészítése július 8-án veszi kezdetét a bizottságban.
Hangoztatta, hogy
a javaslat tízezer tartalékos mozgósítását célozza. Kizárólag olasz állampolgárokról lenne szó, akik a fegyveres erőktől szereltek le hároméves szolgálat után: a tartalékosok csapata tehát kiképzett személyekből állna, akik szükség vagy sürgősség esetén gyorsan mozgósíthatók lehetnének.
A tartalékosokat az olasz kormány mozgósíthatja konfliktus esetén vagy olyan súlyos válsághelyzetben, amely az ország biztonságát veszélyezteti, de alkalmazhatják őket a határvédelemben vagy nemzeti katasztrófa esetén.
A törvénytervezet az Ausztriában, Spanyolországban, Franciaországban, Nagy Britanniában és Svájcban működő tartalékosrendszert veszi példaként - hangoztatta a képviselő.
Nino Minardo elképzelése szerint
a tartalékosok megbízatása öt évre szólna, és megújítható lenne. Évente harminc nap kiképzésben részesülnének, és évente fejenként hatezer euró díjazást kapnának.
Szükség esetén a tartalékosok mozgósításáról a kormánynak a parlamentet kell majd értesítenie, amely negyvennyolc órát kap a rendelkezés megerősítésére vagy elutasítására.
Olaszországban a sorkatonai szolgálat 2005 január elsejétől szűnt meg. A fegyveres erőknél jelenleg közel százezer professzionális katona szolgál.
Hasonló mozgósítási tervezetet nyújtott be a baloldali Demokrata Párt (PD) is, de a tartalékosokat kizárólag logisztikai, segítségnyújtási feladatokra alkalmazná, mások mellett a Vöröskereszttel együttműködésben.
A Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS) úgy vélte, hogy a tartalékosokról szóló törvénytervezet megerősíti a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jobboldal akaratát, hogy Olaszországot katonaállammá alakítsa át, és katonai kultúrát terjesszen a társadalomban.
A baloldali pártok és csoportok június 21-re újabb országos demonstrációt hirdettek meg, a NATO-tagországok hágai csúcstalálkozójához időzítve. Rómában és számos más városban az Európai Unió védelmi és fegyverkezési terve ellen is tüntetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget