A település szó szerint aranyéletet biztosított a helybélieknek.
Szerző(k): Sánta AndrásKözel negyvenezren lakták, mára azonban teljesen kiürült, egy lélek sem él benne.
Szerző(k): EconomxJózsefváros önkormányzatának képviselő-testülete fontos döntést hozott az ügyben.
Szerző(k): Zádori BenceÜgynökmúltját érintő, 2016-ban tett és hamisnak vélt tanúvallomása miatt vádat emeltek Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója, Nobel-díjas munkásvezér, későbbi lengyel államfő ellen
Szerző(k): EconomxMióta vannak pénzintézetek, és milyen emberi szükséglet hívta őket életre? – erre adott választ a Big Picture vendége, Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató senior elemzője.
Szerző(k): Horváth TiborÁtadták a Dorottya utcáról nyíló Dorothea Hotelt, amely a Market generálkivitelezésével újjászülető, három részből álló értékes épületegyüttes felújításával jött létre.
Szerző(k): Horváth TiborAz irodalom, a csatornaépítés és a vasútmérnökök kemény munkája is hozzájárult a Balaton mai arculatának a kialakulásához. A tó körül élő lakosság kezdetben a lecsapolást támogatta, a reformkor azonban mindent megváltoztatott.
Szerző(k): Horváth TiborAz egykori nagy hatalmú uralkodót annak idején többek között ez a kalap tette felismerhetővé a csatákban a harctéren. Ma már azt mondanánk, hogy erősen a brend része volt.
Szerző(k): EconomxHosszas előzmények után a magyar Országgyűlés 1872 végén megalkotta azt a törvényt, amelyet az uralkodó 1872 december 22-én szentesített. Eszerint Pest, Buda és Óbuda egyesítésével 150 évvel ezelőtt, 1873. január 1-jén létrejött Budapest, és még ugyanabban az évben, november 17-én új testület vette át az egyesített főváros irányítását. Ennek emlékére 2023. november 17-én ünnepeljük Budapest megalakulásának 150 éves évfordulóját.
Szerző(k): Sánta András