Egy új jelentés alapján az Európai Unió kevesebb fosszilis tüzelőanyagot égetett el az év első felében, mint 2015 óta bármikor ugyanebben az időszakban. Az elemzők azt gyanítják, korábban sem teljesített ilyen jól a 27 tagállam ilyen tekintetben, ám ezekről az időszakokról nem állnak rendelkezésükre havi szintre lebontott adatok.
Szerző(k): EconomxEgy nemzetközi tanulmány szerint, melyben magyar kutatók is közreműködtek, megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre volna szükség.
Szerző(k): Zádori BenceKijött a legfrissebb rangsor: ezek Európa legnagyobb startup központjai.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJelenleg is tart a mesterséges intelligencia globális forradalma, amely jelentősen átalakítja többek közt a munkahelyeket is. Arról ugyanakkor ma még keveset tudunk, hogy ezek a változások milyen következményekkel járnak majd. Egyelőre inkább munkahelyeket teremthet az AI-forradalom, ráadásul az első munkavállalói tapasztalatok is jók.
Szerző(k): Nagy KristófMintegy ezer rendőr fejezi be közép-, illetve felsőfokú tanulmányait idén, miközben a hivatás továbbra sem kecsegtet magas fizetéssel, bár az illetmény fokozatos emelését ígérik.
Szerző(k): Varga CsengeA cél a kkv-piacok láthatóságának javítása, a kkv-k költségeinek és szabályozásból eredő terhének csökkentése, a befektetővédelem és a piac integritásának megőrzése mellett.
Szerző(k): EconomxA magyar fiataloknak kevesebb mint harmada rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
Szerző(k): EconomxGlobálisan 85 millió munkakör szűnhet meg 2025-ig, viszont közel 97 millió új álláshely létrejöhet a gépek, algoritmusok és emberek kapcsolatára épülve - áll a Világgazdasági Fórum felmérésében. Új kompetenciák elsajátítására lesz szüksége a munkavállalóknak.
Szerző(k): Economx