Jelentkezőket keresnek a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt zászlóaljba. A honvédelmi miniszter Szentesen arról beszélt, hogy kezdésként több mint 700 ezer forint illetmény vár.
Szerző(k): Zádori BenceSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint korszakváltás történik a magyar haderőben és beszámolt az újabb fegyverbeszerzésekről, amihez 2031-ig készültek el a tervek. Július 24-e mérföldkőnek számít a beszerzésekben, mert megérkeztek a honvédség új hadihelikopterei.
Szerző(k): Varga CsengeMagyarország és a NATO sem sodródhat bele az ukrajnai háborúba - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szerző(k): EconomxAz 50 éves Ruszin-Szendi Romulusz a honvédségnél zajló fiatalítási hullám áldozata lett. Az altábornagynak 28 szolgálati év után ért véget a katonai pályafutása.
Szerző(k): EconomxA honvédelmi miniszter szerint az orosz-ukrán háború mellett a magyar nemzetbiztonság szempontjából kiemelt jelentőségű a szerb-koszovói konfliktus. A megváltozott körülmények között dinamikusan, magabiztosan és tervszerűen halad a magyar haderő fejlesztése, véli a tárcavezető.
Szerző(k): Horváth TiborA Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a helikopter roncsai alatt megtalálták a kötelességteljesítés közben lezuhant helikopter harmadik kezelőjét is.
Szerző(k): EconomxOrbán Viktor miniszterelnök az orosz-ukrán háború fokozódása miatt hívta össze csütörtök hajnalban a Védelmi Tanácsot.
Szerző(k): Varga Csenge„A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően.
Szerző(k): Varga Csenge