A Pest Vármegyei Kormányhivatal közleménye szerint a bíróság nem a gyár bezárását, hanem egyes tevékenységek korlátozását írja elő. Ezeket a kormányhivatal vizsgálja.
Szerző(k): Z. B.Több ezer hamis árutól roskadozott az a kamion, amit Gyulánál állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
Szerző(k): Horváth TiborAz Apple 2025-ben vékonyabb iPhone-t fog kiadni a tervek szerint.
Szerző(k): Hercsel AdélA DK azt állítja, hogy az Orbán-kormány által finanszírozott, a törvényeket és környezetvédelmi szabályokat kijátszó akkumulátorgyárak „tönkre teszik a környező lakott területek vízbázisát”.
Szerző(k): H. Sz.De az már biztos, hogy kijutott a természetbe a szennyezés.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kaliforniai cég sosem arról volt híres, hogy a trendeket követi, vagy legalábbis nem azonnal.
Szerző(k): Zádori BenceVége az okostelefonok mániás depressziójának, ráadásul az év ezen szakaszában még sosem volt ilyen magas az árbevétel a szektorban.
Szerző(k): Zádori Bence43 ezer négyzetméterrel nő a gödi akkugyár területe, május 1-ig még hozzászólhat a tervekhez – írásban.
Szerző(k): T. E.Jelzés nélküli dobozokba csomagolt hamis fülhallgatókat és játékkonzolokat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Gyulánál.
Szerző(k): Horváth Tibor