Olaszországba tartott az a kamion, aminek rakományát Békés vármegyénél ellenőrizték a pénzügyőrök. A bemutatott papírok szerint, a jármű különféle vegyes áruval indult útnak Bulgáriából. Az egyenruhások néhány doboz felnyitásakor látták, hogy a márkanév nélküli apró dobozokba, közel hatszáz Apple feliratú fülhallgatót rejtettek el.
A hamis termékek kellő indokot adtak arra, hogy az egész kamion rakterét megnézzék. A platóról több ezer játékkonzol és többszáz Samsung feliratú fülhallgató is előkerült. Az árut a jogtulajdonosok képviselői is megvizsgálták, akik megállapították, hogy azok mindegyike hamisítvány, melyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.
A pénzügyőrök összesen 4 460 darab jogsértő árut vontak ki a forgalomból, amelyekkel több mint 90 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak,
ezért iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. A hamisított termékek nemcsak a legális gazdaságnak és szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta