Mintegy 70 ezer turista érintett a párizsi sztrájkban.
Szerző(k): EconomxA lakáshitelezés húzza le az amúgy sem stabil piacot.
Szerző(k): EconomxA streaming óriás 13,1 millió ügyféllel gyarapodott 2023 végéig, ami a Netflix számára a legnagyobb bővülés a pandémia óta. Ugyanakkor innentől fékezettebb habzásra számítanak.
Szerző(k): EconomxUgyan a letöltési listákat továbbra is vezeti a kínai közösségi platform, a TikTok túlságosan agresszíven szabadíthatta a felhasználókra a reklámokat.
Szerző(k): Zádori BenceJacinda Ardern volt új-zélandi miniszterelnök az esküvő hosszas halogatása után ment hozzá vőlegényéhez, Clarke Gayfordhoz.
Szerző(k): Hercsel AdélIsmét ugyanannyian autóznak, mint a koronavírus-járvány előtt, azonban ezek között kevesebb a taxis, mint 2019-ben.
Szerző(k): Zádori BenceÉvente a teljes magyar gyógyszerkassza összegét, vagyis akár 360 milliárd forintot is fordíthatnak a költségvetésből a major depresszió indirekt és direkt kezelésére, derül ki egy tanulmányból. Ráadásul jelentős orvoshiány van a pszichológusok és pszichiáterek között, a betegek száma pedig folyamatosan emelkedik.
Szerző(k): Koncsek RitaMeglépte az egészségbiztosító, amiről már októberben írt lapunknak, és újabb fejlesztést végeztek a publikus várólista-adatokon. A friss számokat nehéz összevetni a korábbiakkal, mert most a 60 napon túl várakozók számát mutatják az adatsorok.
Szerző(k): Koncsek RitaA szakma szerint szükség lenne a GDP 10 százalékát adó ágazatnak egy komolyabb irányító szervezetre, akár egy minisztériumra is.
Szerző(k): Koncsek Rita