Jacinda Ardern, aki 2017 októbere és 2023 januárja között volt Új-Zéland miniszterelnöke, közel öt évnyi jegyesség után, egy zárt körű ceremónia keretében mondta ki a boldogító igent.
A vőlegény, Clarke Gayford, új-zélandi televíziós személyiség, és az egy éve leköszönt kormányfő az esemény részleteit nagy titokban tartotta, ám mint az Euronews írja, az esküvői ceremóniát egy luxusszőlőbirtokon rendezték meg a festői Hawke's Bay régióban, 325 kilométerre Új-Zéland fővárosától, Wellingtontól.
Úgy tudni, hogy csak családtagokat, közeli barátokat és a 43 éves ex elnök asszony néhány korábbi képviselőtársát invitálták meg a nagy napra. Szintén a vendégek között volt Jacinda Ardern utódja, Chris Hipkins, jelenlegi új-zélandi miniszterelnök is.
„Én is csak egy vagyon az új-zélandiak közül”
Jacinda Ardern és 47 éves férje 2014-ben kezdtek el randevúzni, majd öt évvel később jegyezték el egymást. Az esküvői ceremóniát azonban jó ideig halogatták, mert maga a miniszterelnök volt az, aki a pandémia idején szigorúan korlátozta a nagyobb társas összejöveteleket, köztük az esküvőket.
Ilyen az élet. Én is csak egy vagyon az új-zélandiak közül
– kommentálta annak idején az eredetileg 2022-re tervezett esküvő lefújásának hírét Jacinda Ardern.
A 2017-ben megválasztott Jacinda Ardern 2023 januárjában váratlanul mondott le, lényegében kiégésre hivatkozva. A munkáspárti politikus akkor a könnyeivel küzdve közölte, „kifogyott az üzemanyagból”. Mint mondta: nehéz öt év van mögötte, ő is csak ember, és úgy érzi, félre kell állnia, és a magánéletére fog koncentrálni. Úgy tűnik, beváltotta ezt az ígéretét is.
Meglepő, mivel folytatja karrierjét a lemondott miniszterelnök
A volt új-zélandi miniszterelnök bejelentette, hogy beleveti magát az egyetemi életbe. Egy időre elhagyja hazáját, még a választások idején sem lesz otthon, ám miután végzett a Harvardon, tervezi, hogy visszatér Új-Zélandra. A részleteket Jacinda Ardern lemondása utáni karrierjéről ITT írtuk meg.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is