Borzasztóan rossz évet zárt a lakáshitelpiac: az emberek nem mertek lakásprojektbe fogni, akinek mégis szüksége volt új otthonra, azt sokszor a túlzott eladósodás elleni szabályok állították meg – írja az Index.
A tavalyi évben összességében 1586 milliárd forint értékű nem folyószámla jellegű hitelre szerződtek a háztartások. Ez mintegy 31 százalékos visszaesés a 2022-höz képest, annak ellenére, hogy az utolsó negyedév már igen gyenge adatokat produkált.
Az MNB adatai szerint a tavalyi utolsó negyedévben közel 460 milliárd forintot helyztek ki az ügyfelekhez, ez volt egyébként a legerősebb negyedév. Árnyalja azonban a képet, hogy
az utolsó negyed évet leszámítva ennél csak a pandémia során megjelenő lezárásokkal sújtott 2020-as évben volt gyengébb a piac.
A visszaesés oka egyértelműen a lakáshitelezés, hiszen visszaesett a megkötött szerződések száma. Fontos, hogy a szerződések értéke csak 3 milliárddal, 63,4 milliárdra csökkent, amit egyértelműen a THM-plafon javára lehet írni.
Az Index úgy fogalmaz:
az MNB adatai szerint 2023-ban 595 milliárd forint alatt maradt a lakáshitel-szerződésekben szereplő hitelösszeg. Ez azt jelenti, hogy a piac több mint fele elpárolgott.
Akár tízmillió forintot spórolhat most egy átlagos lakáshiteles
Nem gondolkodik hitelkiváltásban? Pedig jól tenné. Ha többre kíváncsi→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat