A nyugdíjreform várhatóan 2025-ben lépne életbe, de az ezt megalapozó nemzetközi tanulmányt már az idén év végéig elkészítenék. Vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelését, mert egyre többen vonulnának vissza a munkából. Egy reformjavaslat tartalmazza ezeket, amelyet a kormány az unió felé terjesztett. A Nyugdíjas Parlament és az MSZP is tiltakozik. A Pénzügyminisztérium szerint a nyugdíjkorhatár emelése jelenleg nincs a kormány napirendjén.
Szerző(k): EconomxEgy kutatás szerint a megkérdezettek több mint 20 százaléka már az ötvenes évei elején letenné a munkát.
Szerző(k): EconomxA megélhetésük miatt a legtöbben még 70 éves koruk után is, a 65 éves nyugdíjkorhatár meghaladtával azzal számolnak, hogy rá lesznek szorulva a munkára.
Szerző(k): Varga CsengeKell-e emelni Magyarországon a nyugdíjkorhatárt? – teszi fel a kérdést a NyugdíjGuru.
Szerző(k): EconomxEmmanuel Macron francia elnök azt ígérte a nyugdíjkorhatár emelése miatt továbbra is forrongó nemzetnek, hogy július 14-én javaslatokkal áll elő a kormány a munkakörülmények, az oktatás, az egészségügy és a közrend javítására. Bejelentését – egyelőre – nem fogadta kitörő lelkesedés.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEmmanuel Macron francia elnök aláírta tömegtüntetéseket kiváltó nyugdíjtörvényt – olvasható a kormány hivatalos közlönyében szombaton.
Szerző(k): EconomxA francia alkotmánytanács jóváhagyta pénteken a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét, amely ellen az elmúlt negyedévben tizenkét alkalommal szerveztek a szakszervezetek utcai tömegdemonstrációkat. A testület ugyanakkor elutasította az ellenzéki baloldal által a reformról kezdeményezett népszavazási javaslatot.
Szerző(k): EconomxVlagyimir Putyin orosz elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, kínai kollégáját azonban ettől még nyugodtan fogadhatta Moszkvában. A Fed kamatot emelt, az összeomlott Credit Suisse-t pedig a UBS vette át. A hetet az uniós tagállamok vezetői Brüsszelben zárták, egy újabb csúcstalálkozón. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Economx