A jövő egyik legfontosabb versenyképességi tényezője a digitális önrendelkezés, amely túlmutat a technológiai kérdéseken, és gazdasági-stratégiai dimenzióval is bír. Az Európai Unió már komoly lépéseket tett a digitális szuverenitás erősítésére, például a szuperszámítógép-hálózat és az AI Act bevezetésével. Magyarországon a frissen elfogadott, 2030-ig szóló mesterséges intelligencia stratégia jelöli ki a fő irányokat, kiemelten kezelve a magas kockázatú területeket.
Szerző(k): H. B.Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett a Széchenyi Kártya Programban, ami közel kétharmados növekedést jelent a tavalyi augusztusi adatokhoz képest; a likviditási hitelek iránti érdeklődés is 40 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): T. E.A szomszédos országok árszintjéhez képest olcsóbb volt augusztusban tankolni hazánkban a KSH adatait alapul véve. Ezt pedig a beavatkozásra is kész Nemzetgazdasági Minisztérium el is várta.
Szerző(k): EconomxA kormányzati intézkedések 2025-ben 285 milliárd forintot hagyhatnak a családok zsebében, melyből mintegy 190-230 milliárd forint csapódhat le a kiskereskedelemben, ami 0,7-1,1 százalékkal emelheti a forgalmat. 2026-ban már 690 milliárd forintot lesz a többletjövedelem, amelyből 365-485 milliárd forint jelentkezhet le a kiskereskedelemben – mondta az Economxnak Gerlaki Bence, az NGM államtitkára. A mögöttünk hagyott nyári hónapok fogyasztói trendjeit az OKSZ főtitkárával és a CBA kommunikációs igazgatójával elemeztük: bár az üzletek forgalma értékben enyhén növekedett, továbbra is az akciók és a saját márkás termékek viszik a prímet.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA nehézségek ellenére is dinamikusan és folyamatosan növekednek a bérek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Szerző(k): EconomxCzomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját valósítja meg, és minden lehetséges eszközzel védi a magyar családok jövedelmét az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Szerző(k): T. E.A kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) májusban aláírt 2025–2030-as stratégiai megállapodás végrehajtásáról egyeztetettek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Nagy Elek MKIK-elnök és munkatársaik. A megbeszélésen a rövid távon megoldandó feladatok kezelése, valamint a gazdaság szerkezetének középtávú modernizálása és a magasabb hozzáadott értékű termelés arányának növelése érdekében tett konkrét javaslatokról esett szó.
Szerző(k): EconomxA PwC szerint 2,3 millió magyar rendelt már legalább egyszer a kínai Temuról, és az NGM is elismeri, hogy az online kereskedelemben ma az egyik legnagyobb kihívást a távol-keleti platformok gyors térnyerése jelenti. Az alacsony árak mellett sokan a nagy választékra hivatkozva vásárolnak, miközben a harmadik országból érkező áruknál gyakori, hogy nem felelnek meg az uniós biztonsági előírásoknak, veszélyes anyagokat tartalmaznak, vagy nem azt nyújtják, amit a hirdetés ígért.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs