Egymás után építik le a Soros-féle szervezetek irodáit Berlinben, Londonban és Brüsszelben is, a barcelonai irodát már bezárták.
Szerző(k): EconomxA mozdonyvezetők 24 órás sztrájkba kezdtek, miután a nemzeti vasút megszakította a fizetések emeléséről és a munkaidő csökkentéséről szóló tárgyalásokat.
Szerző(k): EconomxRékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász véleménye szerint azzal, hogy egységes béremelést hajtottak végre, megszűnt a pénzügyi motiváció az orvosok egy részénél, hogy a minimumnál többet tegyenek.
Szerző(k): Gáll CsongorElfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki az economx.hu legújabb podcastjában újabb részleteket árult el a tárgyalásokról, többek között azt, hogy bár elégedetlenek a végeredménnyel, de sokáig a végül kialkudott emelés is lehetetlennek látszott.
Szerző(k): Gáll CsongorSok munkavállaló vágyik akár hosszú éveken át arra, hogy előléptessék a munkahelyén, azonban egy nemrég megjelent kutatás szerint közel 30 százalékuk rövid időn belül távozik, miután megkapta a munkáltató elismerését, a jobb fizetést, céges kocsit, saját irodát, vagy egyéb, munkakörhöz kötött juttatásokat.
Szerző(k): Németh TamásNem ismerik az elbocsátások szempontjait, ám feltűnőnek tartják, hogy ismereteik szerint csak magyar munkavállalóktól szabadul meg a cég, és legtöbb esetben olyanoknak mondanak fel, akik már több mint húsz éve ott dolgoznak.
Szerző(k): EconomxMegszűnik a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat – ez derült ki abból, az éjjel benyújtott törvényjavaslatból, amelyet Semjén Zsolt neve fémjelez.
Szerző(k): EconomxA Budapesten tapasztalt általános lassulás ellenére a főváros egyik kiemelkedően fontos innovációs központjában, Kőbányán jelenleg is számos pozícióba keresnek új munkatársat az innovációs-, autó-, gyógyszer- és söripar, a rendezvényszervezés, valamint az önkormányzati és közszféra vezető szereplői.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra