Az Economx megkeresésére a fejlesztő cég többek között azt is elárulta, hogy hogyan állnak a mesterséges intelligencia integrálásához, illetve hogy terveznek-e offline is elérhető funkciókat beépíteni az alkalmazásba.
Szerző(k): Vermes ÁdámInformációs és technológiai vezetők szerint átlagosan nettó 3 százalékos leépítésre számítanak New York gazdasági és pénzügyi központjában, miután a mesterséges intelligencia egyre több helyen veszi át az uralmat. Vagy legalábbis munkája kiváltja az emberi tudást. Van olyan vezető, aki szerint ennek a változásnak az emberek egészsége mondhat köszönetet és eljöhet a 3 és fél napos munkaidő is.
Szerző(k): L. K.Veszélyben van minden olyan banki munka, amely ismétlődő, rutinszerű feladat: elsősorban ezeket fogja átvenni a mesterséges intelligencia - jósolják a szakértők. Úgy vélik, a pénzintézetek 2027-re 180 milliárd dollárral növelhetik nyereségüket azzal, hogy AI bevetésével javítják a termelékenységüket.
Szerző(k): G. É.A mesterséges intelligencia térnyerésével a technológiai vállalatok 2024-ben jelentősen növelhették a márkaértéküket. Az Apple, a Microsoft és a Google dinamikusan fektet be új termékekbe, köztük az AI-be, ezzel az élre kerültek a legértékesebb márkák listáján, megelőzve az Amazon online kiskereskedőt.
Szerző(k): L. K.Bár a piacok elkényeztették az elmúlt két évben a befektetőket, idén se késő beszállni, nagyot kaszálhatnak a tudatos megtakarítók.
Szerző(k): Sárosi ViktorSaját mesterséges intelligencia-rendszerrel fejleszti védelmét a fenyegető és rosszindulatú e-mailekkel szemben a Google. A vállalat szerint a Gmail már a kétes eredetű e-mail-ek 99,9 százalékát spam-be helyezi a rendszer, kérdéses, hogy a fejlődő hacker-technológiával mennyire tudja felvenni a versenyt.
Szerző(k): Zádori BenceHatalmasat zuhantak a tegnapi kereskedésben az Nvidia részvényei, miután hétfőn rekordszintre emelkedtek. Az elemzők még nem látnak gondot, azonban volt már rá példa, hogy a túlfűtött piacon egy ilyen esés csak bevezetője volt a masszívabb korrekcióknak.
Szerző(k): EconomxA mesterséges intelligencia fejlődése idén is robbanásszerű lehet, közölte a Hiflylabs. A globális AI-beruházások tavaly meghatszorozódtak és a trend idén is folytatódik.
Szerző(k): K. R.