A budapesti indulásról szóló bejelentés után alig egy nappal már teljesítette is a feltételeket a Tisza Párt.
Szerző(k): T. E.Frissítette a keddi Medián-felmérés adatsorát a HVG. A Fidesznél lejön egy százalékpont, Magyar Péter pártjánál pedig hozzáadódik.
Szerző(k): Németh TamásFacebook-posztban foglalja össze véleményét Magyar Péter arról, hogy mi zajlott le Magyarországon azóta, hogy az ország az EU történetének legnagyobb bővítésénél belépett az unióba.
Szerző(k): Németh TamásA Nemzeti Választási Bizottság április 14-én vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a Tisza Pártot, amelynek első helyére Magyar Péter került.
Szerző(k): Horváth TiborA Medián friss közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter pártja a legerősebb ellenzéki tömörülés. A jelenlegi állás szerint öt párt küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe.
Szerző(k): Vermes ÁdámMagyar Pétertől vasárnap este élő adásban lehetett kérdezni Discordon, ahol többek között kiderült, hogy hányan segítik Varga Judit volt férjének a munkáját, valamint az uniós politikáról is szó esett.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAmennyiben felhatalmazást kapnának a választóktól, felszámolnák a gyermekvédelmi rendszer hibáit. Az ellenzéki szerint Pintér Sándor belügyminiszternek le kellene mondania.
Szerző(k): K. G.A használt ingóságok eladásából származó bevételeket is be kell vallani, legyen szó vaterás, vintedes, vagy egyéb közösségi oldalon realizált jövedelemről – hívta fel az Economx figyelmét a szakértő.
Szerző(k): Drávucz PéterA Fidesz frakcióvezetője leszögezte, Magyar Pétert egy árulónak tartja, aki soha nem volt a barátja, mert már az egyetem alatt is nagyképűnek tartotta.
Szerző(k): Horváth Tibor