Elmarasztalta egy német bíróság a Wizz Air visszatérítési gyakorlatát. A német fogyasztóvédelmi egyesület szerint a légitársaság hátrányosan megkülönbözteti azon utasait, akik behajtó céget bíztak meg a nekik járó kártérítés kifizettetésével. A beadványnak helyt adott a berlini regionális bíróság - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterAz már a koronavírus-járványt megelőzően kiderült, hogy az Airbus szupergépe, a Boeing 747 (Jumbo Jet) konkurensének szánt A380 nem lesz sikertörténet. Nem azért mert, maga a gép ne lett volna monumentális, vagy az utasok ne szerették volna a monstrumot, hanem mert a egyszerűen társaságok nem tudták gazdaságosan üzemeltetni. A járvány a kivonás folyamatát felgyorsította, de van olyan cég, amely mégis rájuk fogad.
Szerző(k): Szász PéterFogyasztóvédők nyomást próbálnak gyakorolni a Biden-kormányra annak érdekében, hogy a közlekedési minisztérium vizsgálja felül korábbi döntését a családok, repülés közbeni szétültetéséről - írja a Travel Pulse.
Szerző(k): Szász PéterBár a felek nem kommentálják az értesülést, a Rueters úgy tudja, hogy a Wizz Air felvásárlási ajánlatot tett a easyJetre, amivel egy a Ryanairrel egy súlycsoportba tartozó vállalat jöhetett volna létre a fapados légitársaságok világában. A Wizz Air magyar főnöke állítólag régóta feni a fogát erre a zsákmányra.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden képzeletet felülmúlt az idei szezon Horvátországban, amely a repülőterek forgalmán is meglátszott. A menetrendszerinti és charter járatok mellett magángépek is szép számmal fordultak meg az országban.
Szerző(k): Szász PéterKiütötte a biztosítékot az Aeroflot orosz légitársaság pilótáinál és a szakszervezeteknél, hogy a cégvezetés földre parancsolt számos olyan pilótát, akit nem oltottak be. Az érintettek és az érdekvédők diszkriminatívnak tartják a döntést.
Szerző(k): Komócsin SándorÚjabb légitársaság mondott nemet a vadászati trófeák szállítására: ezúttal az Aerolíneas Argentinas csatlakozott ahhoz a 45 céghez, amelyek kisebb-nagyobb mértékben korlátozzák a megölt állatok tetemének, vagy testrészeinek légi fuvarozását - írja a Simpleflying.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány enyhülésével rendkívüli módon fellendült a légiforgalom és mintha az emberek elfelejtettek volna viselkedni. A Légiutas-kísérők Szövetségének elnöke szerint a repülőgépek fedélzete lett az egyik "legellenségesebb környezet", amivel valaha találkoztak.
Szerző(k): Szász Péter